Nincs termék a kosárban!
Kötetünk a magyar történettudományban egyike az első olyan vállalkozásoknak, amely a kora újkori igazgatástörténet egyik alapvető forráscsoportjának, az utasításoknak szisztematikus, a ...
Ez a kiadvány a Magyar Művelődési Hagyományok Kárpátaljai Lexikonának bővített, javított, átdolgozott kiadása. A kárpátaljai művelődési hagyományokról kíván tájékoztatást nyújtani mindazok számára, akik érdeklődnek a tájhoz fűződő ...
Az Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia házasságából született Caroberto, a későbbi I. Károly, legismertebb nevén Károly Róbert útja a magyar trónra nem volt könnyű.
A kiadványban szereplő épületek minden köve, fája, színe és formája mind az elődeink életéhez tartozik, úgy kell rájuk tekinteni, mint szellemi tulajdonunkra, elengedhetetlen, hogy megmentsük múltjuk által a jövőnket.
A tudományos ismeretterjesztés új vállalkozása A magyarságtudomány kézikönyve című kötet. A szerzők nem kisebb célt tűztek maguk elé, mint hogy a lehető legtömörebben foglalják össze ismereteinket Magyarországról és a magyarságról.
Noha Erzsébetről sokan sokfélét írtak, a kutatások során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy kultuszának csak a szélesebb közönség érdeklődésére is számot tartó aspektusai vannak kidolgozva....
Elsősorban azokat az épületeket és épületegyütteseket választottuk, amelyeknek jelentős reneszánsz részleteit saját kutatásaink során alaposabban tanulmányozhattuk, vagy pedig azokat, amelyekkel...
Jelen kötet négy tanulmánya, a 2017-es Szent László-év alkalmából rendezett konferencia előadásainak szerkesztett változata e felfogáson igyekszik változtatni, amikor ismét a kutatás homlokterébe állítja a pénzeket és az érmeket,...
Kövér György kutatási területének alapkérdései, az intézmények (a magánbankházaktól a részvénytársasági nagybankokon és jegybankügyön keresztül a nemzetközi konzorciumokig) és a kulcsszereplők...
The first Benedictine monastery of Hungary was built in Pannonhalma. It was founded by Prince Géza in 996 ...
Die Erzabtei Pannonhalma war das erste Kloster des Benedik-tinerordens in Ungarn. Gestiftet vöm GroBfürsten Géza im Jahr 996,...
A 19. század 20-as éveitől kezdve Magyarországon a nemzet került a gondolkodás és a közbeszéd középpontjába. A viták nemcsak az országgyűlésen és más politikai fórumokon zajlottak.
A könyv a Kárpát-medence művelődéstörténetét az írásbeliség és a könyves kultúra szemszögéből vizsgálja a felvilágosodás koráig. Az eddigi könyvtörténeti összefoglalások könyvgyűjtési szempontja mellett most a könyv olvasása áll ....
Kik és mik a démonok? Hányan vannak és milyenek? Miképpen beszélgetnek egymással és az emberekkel? Hol élnek, ha élnek Egyáltalán?
Bár a néprajztudományban általánosan elterjedt nézet szerint Szent István népi hagyományköre mindig is szegényes volt, Magyar Zoltán ebben a kötetben arra világít rá, hogy elsõ királyunk alakja köré ugyan valóban...
A kötet alkotói olyan tudós emberek, a pécsi egyetem oktatói, akik járatosak a térség természet- és társadalomföldrajzában, ugyanakkor rajonganak a fényképezésért, így hát tudják és meg is mutatják, mi az, ...
A tudásszociológia atyjának főműve - csonkított és titkos kiadása után - először jelenik meg magyarul.