Nincs termék a kosárban!
A Kr. u. 228-ból származó aquincumi orgona, a Római Birodalom területén az egyetlen, amelyről megszólaltatható rekonstrukció készülhetett a részben épen megmaradt bronz alkatrészek alapján.
A kávéházi cigányzene története
Django Reinhardt cigány dzsesszgitáros, az európai dzsessz kiemelkedő alakja, műfajteremtő újítója.
Fábián László írásai Lajtha Lászlóról A Lajtha házaspár és Fábián László levelezése
A hetvenes évek derekára nekilendült népzenei revival – élén a Sebő együttessel és a Muzsikással – nemcsak a magyar parasztzene, hanem a magyarországi délszláv zenei hagyományok reneszánszát is meghozta.
2017. február 10-én lesz hetvenéves az énekelt versek úttörője, a táncházmozgalom egyik alapítója, Sebő Ferenc. A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas énekes, gitáros, tekerőlantos, dalszerző...
A kötetben Becze Gábor, Dévai Nagy Kamilla, Fábri Géza, Fenyvesi Béla, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Ivaskovics József, Kátai Zoltán, Kiss Ferenc, Kobzos Kiss Tamás, Krulik Zoltán, L. Kecskés Zoltán...
Magyarszováti népzene - Vintila Márton prímás dallamai CD-vel
Nem sok könyv él meg 30 év alatt 16 kiadást. Kríza Kálmán daloskönyve ezek közé tartozik. 379 dal kottával.
Negyvenöt éve annak, hogy Sebő Ferenc felfedezte, harmincöt éve annak, hogy az egész ország megismerte, ...
A táncházmozgalom történetében keveseket övezett akkora köz-megbecsülés és közszeretet, mint Halmos Bélát. Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár.
Reméljük e kötet olvasása, lapozgatása a "régiekben" szép emlékeket elevenít föl, a következő nemzedékeke tagjai pedig máris a hozzájuk legközelebbi táncházat keresik!
Eddig nem vizsgált források, még nem látott fotók és Lennon közeli ismerőseivel készített exkluzív interjúk révén a szerző a lehető legalaposabban mutatja be a valaha élt egyik legnagyobb zenészlegenda ...
A könyv A varázsfuvola-irodalom egyik csúcsteljesítménye, amely helyreállítja a mű értelmét.
Érdekfeszítően, olvasmányosan, s egyben szakmailag igényesen írni egy olyan összetett, sokoldalú műfajról, amilyen az opera, - ez a legnehezebb, legizgalmasabb zenetörténészi feladatok egyike.
2021-ben lett volna 75 éves... persze felét sem érte meg! A hatvanas-hetvenes évek legnagyobb magyar gitárhőse: RADICS BÉLA- azt hiszem, ez vitathatatlan.
„. . . a zenetörténet a magyar történelem szerves része. Sajátságai a magyar politikai, társadalmi, kulturális élet következményei; törekvései e nemzet szellemi erőfeszítéseinek részét teszik.
Dedikált példány. Már nem annyira Ázsia, még nem ennyire Amerika.1993. Már rég nem hippi. És mégis...
E könyv a népi hangszereket és a hangszeres népzenét kutató Kodályt mutatja be 1906-1950 között végzett falujáró népzenei gyűjtőmunkássága, valamint a feldolgozáskor készített hatalmas kotta- és jegyzetapparátusa alapján.
A rendszerváltás után két erdélyi kutató, Seres András és Szabó Csaba munkájaként jelent meg a „Csángómagyar daloskönyv” című monumentális kötet, amely 390 moldvai magyar népdalt tartalmaz. 7 500Ft