Nincs termék a kosárban!
Ágoston az intellektuális nyugati kereszténység előhírnöke, míg János a liturgikus és egyre antiintellektuálisabbá váló bizánci kereszténység egyik legfontosabb őse.
Az itt megjelenő írások 1973 és 1991 között születtek. Egytől egyig az emberi végesség szkeptikus filozófiáját hirdetik.
Lakatos Imre (1922-1974) századunk egyik legkiemelkedőbb tudományfilozófusa. Karl Popper kritikus tanítványa volt, az anarchista Feyerabend szerint a racionalizmus utolsó nagyformátumú védelmezője.
E klasszikus mű az Arisztotelész Politikájának újrafölfedezése előtti legkiemelkedőbb középkori politikafilozófia.
Ha a felvilágosodás valóban az ő öröksége volt, aligha tekinthető annak az örökségnek, amit maga után akart hagyni. Mindannyian az ő kudarcának gyermekei vagyunk.
Jacob Taubes (1923-1987) az egész nyugati gondolkodást az apokaliptikus eszkatológia jegyében állónak látta. Roppant szellemi és nyelvi erejű egyetlen könyve után szóban tanított.
A szabadság klasszikus filozófusa legfontosabb írásainak gyűjteményére kétszáz éve vár a magyar olvasó.
"A jelen kötet olyan tanulmányokból épül fel, amelyek az elmúlt tíz esztendő során születtek. Pályafutásomban ez a tíz év jelentős változásokat hozott.
Reinhart Koselleck (1923-2006) számos nyelven olvasható korai remekműve először válik elérhetővé a magyar olvasók számára. Az újkorról írt egyik legeredetibb mű.
Az elmúlt közel húsz évben több időt töltöttem Kanttal, fordítójaként és író olvasójaként, mint bárki mással.
Ez a könyv Moses Mendelssohn (1729–1786), a német felvilágosodás egyik meghatározó filozófusa,a “zsidó Szókratész” eddigi leggazdagabb magyar nyelvű szövegkiadása
Önmagam és mások kormányzása. Előadások a Collége de France-ban 1984
A Frankfurti Iskola klasszikus könyve az ész önpusztító diadalútjáról. Új, javított kiadás
Az Elmélkedések e fordítása a sztoikus hagyományba ágyazott filozófiaként mutatja be Marcus Aurelius császár klasszikus művét.
Ludassy Mária, a felvilágosodás kiemelkedő magyar kutatója e kötetben a nyelvfilozófia és a politikai hatalomfelfogások összefonódását mutatja be.
Ludassy Mária professzor asszony legújabb könyvében a francia és angol felvilágosodás legjelentősebb gondolkodóinak politikafilozófiájával foglalkozik. Nem csupán mások mellett Hume, Diderot, Rousseau,...
"Lord Shaftesburynél tehát a humor nem egyszerűen szűklátókörűség, az intolerancia és a fanatizmus elleni támadás módszere, hanem az a lelki állapot, amelybe legjobban fel tudjuk fogni az igazságot.
Ez a könyv a politikai uralomgyakorlás civilizálására irányuló világrend messzetekintő modellje.
A könyv alapgondolata szerint, amelyet Assmann összehasonlító módon az ókori Egyiptom és az ókori Izrael példáján szemléltet, a társas embervilág kulcsfontosságú kategóriái, amilyenek a hatalom, az ...
Immanuel Kant metafizikai és racionális teológiai tárgyú egyetemi előadásairól készült lejegyzések - magyar nyelven először.
Hans Blumenberg (1920–1996), a XX. század utolsó harmadának egyik legjelentõsebb német filozófusa volt. Elsõ magyar nyelvre fordított kötete a metaforákról írott három nevezetes tanulmányát foglalja magában...
Belting 1983-ban írt, klasszikussá lett könyvét egy évtized múltán újraírta, nemrég pedig új zárófejezettel egészítette ki. Az Olvasó a művészettörténetről - a művészet világunkban őrzött szerepéről - írt egyik legjobb könyvet tartja kezében.
A bergsoni filozófia módszere az intuíció. Az intuíció nem érzés, nem is inspiráció vagy homályos vonzódás, hanem kidolgozott módszer, sőt: a filozófiatörténet legkidolgozottabb módszereinek egyike.
Világról beszélni annyi, mint világunkról és Isten világáról beszélni.