Nincs termék a kosárban!
A miskolci Avas - bár mást jelent a városban élőknek és mást az idelátogatóknak a város jelképe. Miskolc egykori gazdasági, de kulturális életében, művelődésében is, vagy éppen az itt élők hitéletében fontos szerepet töltött be.
A kiadvány a III. Nemzetközi Vámbéry Konferencián elhangzott elõadások szerkesztett változatait tartalmazza. A tanulmányokban olvashatunk a tavaly Iránba járt Vámbéry túrakerékpáros expedíció...
„. . . a zenetörténet a magyar történelem szerves része. Sajátságai a magyar politikai, társadalmi, kulturális élet következményei; törekvései e nemzet szellemi erőfeszítéseinek részét teszik.
Szentendre város története a mai napig jórészt feltáratlan. A felszabadulás előtti időszak városmonográfia sorozatából is hiányzik a település múltját összegző kötet.
Kötetünk Zala megye 1944 október és 1947 szeptembere közötti történetének legjellemzőbb epizódjait próbálja meg a közölt dokumentumok segítségével bemutatni.
1938 szeptemberében Horthy Miklós Werth Henrik nyugállományú altábornagyot nevezte ki a Honvéd Vezérkar főnökévé.
A francia író azt a meghökkentő tételt próbálja bizonyítani, hogy a dadaizmus ötlete Lenintől származik, sőt ő volt a művészeti mozgalom névadója is.
Domonkos László: Magyarok a Délvidéken című munkája polemikus mű, történeti önismeretünk korrekcióját készíti elő.
Munkásfalu külvárosban? Itt nincsenek többemeletes, hatalmas bérkaszárnyák, mint Angyalföld vagy Ferencváros háztömbjeiben, igaz, villamos zúg künn a sugárúton ...
Szinte olvasatlan állapotú, újszerű antikvár könyv.
A könyv válogatás Donald A. Mackenzie száz évvel ezelőtt, a Skót-felföldet járva lejegyzett, és most, a kötet megjelenésének századik évfordulóján, magyar nyelven első ízben kiadott tündérmesékből.
A Kizökkent elmék izgalmasan, meghökkentõen és közben megindítóan ábrázolja az agykutatás történetét. Draaisma finom és magával ragadó stílusában felejthetetlen olvasmányokká válik az olyan szindrómák kórtörténete, mint amilyen az Asperger-, a Bonnet-, a Korszakov-,
Ez a hiánypótló munka mindenkit közel enged a város páratlan értékű Kincséhez, melynek rajzolói 280 éven és sok generáción átívelő tökéletes harmóniában hozták létre a kőszegi borászat történetének képes krónikáját.
151 Mintaív található a dossziéban és a hímzéstípusokhoz öltés leírás.
Dr. Kerner Pál az az ember, akinek mindig is volt bátorsága, lelkiereje szembenézni és szembefordulni a hideglelős történelemmel. 1931-ben született Pozsonyban, polgári családban. Édesapja Kerner Pál festőművész...
"E művet, mely az emberiség történetének legsötétebb lapjait foglalja magában, minden indulattól mentesen, a valóságnak megfelelően, a legkisebb túlzás és színezés mellőzésével írtam meg, mint közvetlen szemlélője és szereplője ..
Dedikált példány! A könyv, amit a Tisztelt Olvasó a kezében tart, az új Országgyűlés alakuló ülésére készült. Elsősorban az Országgyűlés tagjainak, különösen a most először megválasztott...
A veszprémi püspökség és székeskáptalan 11. század eleji alapításától fogva különös gondot fordított okleveles anyagának megőrzésére. Ennek eredményeképpen a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár ma az egyik leggazdagabb középkori...
A néhány esztendővel ezelőtt megkezdett munkát folytatva jelen kiadványunk a Hunyadi Mátyás uralkodásának derekát jelentő közel másfél évtized okleveles anyagát tartalmazza.