Nincs termék a kosárban!

Hábel János:

Hábel János: "Elköltözött" szomszédaink A pécsi zsidóság 1944-ben

Cikkszám : S9789639893955
Kiadó:
Pro Pannonia Könyvkiadó
Fogyasztói ár2.850 Ft
Ár / kg:

Forráskutatásokon nyugvó könyv, amely főleg három - eddig feldolgozatlan - vonatkozásban mutatja be, az előbb kiszolgáltatott helyzetbe került, majd megaláztatásokban részesült, 1944 májusában gettóba kényszerített, végül 1944. július 4-én Auschwitzba hurcolt pécsi zsidóság tragikus történetét. Egyrészt kirajzolódik a pécsi zsidó közösségnek a felszámolása előtti elhelyezkedése, topográfiája, amit egy, a korabeli utcanevek alapján összeállított jegyzék tesz áttekinthetővé.
Másrészt - ugyancsak jegyzékben összesítve - megismerhetőek a zsidó tulajdonban lévő pécsi üzletek, üzemek, műhelyek és tulajdonosaik, valamint a zsidó kisiparosok. Külön fejezet emlékezik meg a pécsi zsidó orvosokról és ügyvédekről. Harmadrészt áttekintést nyújt a könyv a különböző indíttatású (magán, közületi, közigazgatási, államigazgatási, katonai) vagyonszerzési törekvésekről a gettóba kényszerített, majd deportált zsidók lakásainak és vállalkozásainak árjásítási elveiről és gyakorlatáról. A szöveges adatokat két térképmelléklet egészíti ki. Az egyik a zsidók utolsó szabadon választott lakhelyét mutatja meg a belvárosban, a másik a zsidó tulajdonú belvárosi üzletek és iparosok elhelyezkedését illusztrálja.

A szerző adatokra, tényekre összpontosító megközelítésmódja, a folyamatok elfogulatlan bemutatása hozzájárul e drámai történet megismeréséhez, a valós kép kialakulásához, a nyílt, őszinte szembenézéshez.

Tartalom
Előszó (Dr. Stark András)
Bevezető
Időrendi áttekintés - Pécs, 1944. március - december
A lakástopográfia főbb forrásai
Az 1944-ben „elköltözött” szomszédok
A pécsi lakásínség „megoldása”
Az üzlet- és üzemtopográfia forrásai
Pécsi zsidó kereskedők, vállalkozók, iparosok
A zsidó tulajdonú üzletek és vállalkozások sorsa
Üzletvezetői kinevezések
Üzletigénylések
Az árukészletek
Pécsi zsidó orvosok és ügyvédek
Pécs 1944-es és 2014-es utcaneveinek megfeleltetése
Felhasznált irodalom
Felhasznált levéltári források

 

Oldalszám: 158

Kiadási év: 2014

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.