Nincs termék a kosárban!
"...Ott állok a templomtéren mozdulatlanul, nézem a szobrot, melyet a hősöknek emeltek azok, akik talán holnap halnak meg a szabadságért. ...A szobor nem művészi munka. Nem világhírű alkotás, de nekünk többet ér, mint Dárius minden kincse. A frissen épít
A város és vezetői ez alatt a csaknem két esztendős periódus alatt egyfolytában döntéshelyzetben, (nem ritkán: döntési kényszerben) éltek. Valahányszor azt gondolták, hogy az élet immár visszazökken a „rendes" ..
Jelen kötetben a főváros XXII. kerületének egykori önálló települései kerülnek bemutatásra. Budafok-Tétény esetében három önálló közigazgatási egység, valamint egy kialakulóban levő negyedik...
"A Daniela Marcu Istrate régész által vezetett, változó összetételû kutatócsoport által eddig elvégzett, jelenleg is folytatódó ásatások elsõ szakaszának az eredményeit rögzíti ez a kötet, reméljük, kezdõ darabjaként...
A Föld legsikeresebb országaiban megkülönböztetett tisztelettel fordulnak történelmük mindazon személyiségei felé, akik alkotásaikkal, cselekedeteikkel, helytállásukkal meghatározó módon segítették elő a haza üdvét.
A Magyar Nemzeti Múzeum telke, illetve kertje az elmúlt két és fél évszázadban meghatározó szerepet játszott az ország történelmében, valamint az itt élők, erre járók életében, mégsem jelent meg eddig önálló könyv róla.
A szerző - A Tolna megyei Levéltár igazgatója - többéves kutatómunka eredményeként mutatja be a Perczel család politikai, közéleti, katonai munkásságát, végigvezetve a család történetét az egyes ágakon.
A miskolci Avas - bár mást jelent a városban élőknek és mást az idelátogatóknak a város jelképe. Miskolc egykori gazdasági, de kulturális életében, művelődésében is, vagy éppen az itt élők hitéletében fontos szerepet töltött be.
Szentendre város története a mai napig jórészt feltáratlan. A felszabadulás előtti időszak városmonográfia sorozatából is hiányzik a település múltját összegző kötet.
Kötetünk Zala megye 1944 október és 1947 szeptembere közötti történetének legjellemzőbb epizódjait próbálja meg a közölt dokumentumok segítségével bemutatni.
Munkásfalu külvárosban? Itt nincsenek többemeletes, hatalmas bérkaszárnyák, mint Angyalföld vagy Ferencváros háztömbjeiben, igaz, villamos zúg künn a sugárúton ...
A néhány esztendővel ezelőtt megkezdett munkát folytatva jelen kiadványunk a Hunyadi Mátyás uralkodásának derekát jelentő közel másfél évtized okleveles anyagát tartalmazza.
1989 októberében Moszkvában a szovjet hatóságok átadták a családnak Wallenberg 1944-es zsebnaptárát, valamint regiszteres budapesti cím- és telefonjegyzékét. A szerző ezek segítségével igyekszik felderíteni a ...
Hazai sokágú Holocaust-kutatásainknak nyeresége ez a kötet, amelyet a Pécs környéki Holocaust fél évszázados évfordulója alkalmából vesz kézbe a kedves olvasó.
A Gyulafehérváron 1884-ben született Fára József 1917-től 1938-ig Zala vármegye, attól kezdve 1950-ig Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye főlevéltárnoka volt, 1953-ig pedig a Levéltárak Országos Központjában dolgozott. Személyében Zala vármegye első...
Kevés pesti család története követhető nyomon több mint két évszázadon keresztül. Többek között azért is, mert a történelem viharaiban keveseknek sikerült megőrizni a múltra vonatkozó iratokat, másrészt...
Kós Károly 1907-ben fejezte be egyetemi tanulmányait. Egy év múlva megbízást kapott Zrumecky Dezsővel együtt a Fővárosi Állat- és Növénykert megtervezésére. Pályafutásának első korszakában (1907-1914) a kezdő, tehetséges építészhallgatóból családapa lett,
Tíz esztendőn át tartó kutatómunka eredményét tartja kezében az olvasó. Ez a térkép-katalógus különbözik elődeitől, hiszen a korábban megszokott gyakorlattal szakítva nem egyetlen gyűjtemény ...
Amikor a 19. századi fővárosi társasélet kutatásába fogtunk, a tudomány világában részben ismeretlen földre léptünk: ahogy azt e kötetek olvasója a hivatkozásokból látni fogja, csak bizonyos területeket lehetett biztonságosan megközelíteni.