Nincs termék a kosárban!
A kötet egy új aspektusát mutatja be a város kialakulásának, amelynek egyik főszereplője maga a Tisza. A komplex, sok tudományterület bevonásával elkészített környezettörténeti rekonstrukció és tájértékelés segítségével érthetővé .
A levéltári dokumentumok, egykori naplók, visszaemlékezések és könyvészeti források felhasználásával készült összefoglalás a szovjet 2. Ukrán Front "debreceni támadó hadműveletének" részletes történetét dolgozza fel.
Napjainkban egyre fokozottabb mértékben jelentkezik az igény a települések múltjának megismerése iránt. A helytörténeti kutató és feldolgozó munka a történettudomány érdeklődésének előterébe került,...
A kötet a belvárosi plébánia történetét ismerteti 1956-ig. A (már elhunyt) szépíróként is publikáló szerző a fehérvári püspöki levéltár munkatársaként sok forrást felhasználva készítette el monográfiáját.
Nincs Európában még két nép - a németeket és a cseheket sem véve ki -, melyek oly nagy felületen érintkeznének egymással, mint a magyar és a román. A magyar és a román ma szeszélyes nyúlványokkal, kisebb-...
Ez a rövid összefoglaló munka nem tűz ki más célt, mint az iszlám vallás és kultúra legalapvetőbb tanításainak, sajátosságainak és irányzatainak a bemutatását. Átfogó képet kíván adni erről a vallási kultúráról, amely...
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Mai Magyar Nyelvi Tanszéke mellett mûködõ, mintegy harminc fõbõl álló Stíluskutató csoport Szathmári István professzor vezetésével 6-7 évi közös munkával megszerkesztette az elsõ magyar nyelvû...
A fővárosban jelenleg több száz emléktábla van, domborművesek és csak szövegesek egyaránt, tárgykörük a lehető legváltozatosabb. A mi Budapestünk sorozat
A neveléstudomány területén elsõk között az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagy múltú neveléstudományi tanszékét bízták meg és akkreditálták, hogy kooperálva más egyetemek és oktatáskutató intézmények hasonló ...
Bakunyin, Kropotkin, Mahno és Emma Goldman vörös lepelbe burkolják a Hõsök terén álló emlékmûvet. A felvett nevek pesti fiatalokat takarnak; a város kapucnis, biciklis, a házak árnyékában suhanó alakjait...
2006-ban, az 1956-os forradalom 50. évfordulóján mintegy hatvan tudományos konferenciát tartottak Magyarországon - a nem konferencia-formában zajló emlékülések száma valószínûleg ennél is jóval több...
Egy klasszikus kanti probléma Husserl transzcendentális fenomenológiájának perspektívájából.
Könyvünk Budapest zsinagógáit mutatja be. Földi házakat, melyeket a pusztító XX. század Budapesten inkább megkímélt, mint Európában másutt. A mi Budapestünk sorozat
Székely György a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, az ELTE professzor emeritusa pályája kezdetétõl a hazai és egyetemes hadtörténeti kutatások támogatója és mûvelõje. Ez irányú érdeklõdése már elsõ tanulmányaiban...
Pacatus dicsőítő beszéde először jelenik meg magyar nyelven teljes terjedelemben.
A Történelem és társadalomtudományok konferencia két éve szerepel az Atelier Magyar-francia Társadalomtudományi Műhely programjában. Célja a történelem és a társadalomtudományok közötti hazai párbeszéd...
Szekfû Gyula és Hóman Bálint a Magyar történet utolsó kiadását követõen, 1938-ban vagy 1939-ben kapott felkérést egy összefoglaló rövid magyar történet megírására, amely angolul vagy ...
Miről is szól voltaképpen ez a könyv? Nos olyan lényekről, amelyekről a tudomány - már vagy még keveset tud, ...
Az olvasó egy Oroszországban nagysikerû, három kiadásban is megjelent, több mint 100 000 példányban megvásárolt matematikatörténeti könyv magyar kiadását tartja a kezében. Ebben a szerzõ néhány kiemelkedõ matematikus életén...
Az orosz származású szerzõ, akit 1921-ben ûztek el hazájából, 1930-ban írta meg ma is aktuális társadalomfilozófiai fõmûvét. A munka alapvetõ célja, hogy a társadalmak elméletének tanulmányozása közben eljusson...
Jó állapotú használt könyv. Kötetünk három késő antik szöveg kommentárokkal és bevezetésekkel ellátott fordítását tartalmazza (Krétai Dictys: Trójai napló; Frígiai Dares...