Nincs termék a kosárban!
A késői Kádár-korszak, az 1970–1980-as évek politikai, színházi szakmai és társadalmi közgondolkodását jelentős mértékben tematizálták a Nemzeti Színházhoz mint intézményhez és épülethez kapcsolódó elképzelések.
Mi történt 1956 októberében a megrendült hatalom legbelsõ köreiben, a kommunista párt vezetésében? Hogyan jutott el a pártvezetés az október 24-én hajnalban kiadott közleménytõl a fordulatot jelentõ...
A kötet Ritoók Zsigmond, az itthon és külföldön egyaránt jól ismert ókortudós írásaiból válogat. Különlegessége, hogy nemcsak a magyarországi tudományos folyóiratokban megjelent tanulmányok olvashatók benne, hanem sok...
Önállóak vagyunk döntéseinkben, vagy úgy érezzük, hogy bábuként mozgat minket a sors, a körülmények, az égi és földi felsõbb hatalmak? Elhisszük-e magunkról, hogy ...
Bonyolult, misztikus és szinte érthetetlen világ benyomását kelti első találkozáskor a keleti keresztény templom látogatójában az istentisztelet.
Ez a 21. századi Amerika egészen más világ, az egykori Egyesült Államok északi része iszlám köztársaság, délen pedig a keresztény fundamentalisták vetették meg lábukat. New York és Washington radioaktív romhalmaz...
Ez a könyv azoknak a szilárd matematikai háttérrel rendelkezõ olvasóknak készült, akik szeretnének többet tudni a pénzügyi matematika rohamosan fejlõdõ világáról.
Európa a nemzetállam és a nacionalizmus szülõhelye volt a 18. század végén, és úgy tûnt, a 20. század végén temetõjük is lesz. Ám a századvégi Európa, ahelyett, hogy túllépett volna a nemzetállamon, visszatért hozzá...
Milyen lélektani mechanizmus áll az ember és Isten, ember és ember közötti szövetségek hátterében? Mitõl esnek pánikba az istenek? Miért vonzódunk a Holdhoz? Mit mondanak a mesék a pszichoanalitikusnak?...
A könyv szerzõje orvos, de hivatása mellett különös érdeklõdéssel fordul a prekolumbián (maja, azték, tolték, olmék) indián kultúrák felé. Hosszú évek óta foglalkozik a latin-amerikai kultúrák ...
A kötet a Habsburg-dinasztia történelmi szerepével és a birodalom felbomlásával kapcsolatos, a két világháború között született német, osztrák és magyar értelmezéseket, narrációkat tekinti át, elsõsorban a német etnicitás...
A politikai ideológiákat, pártokat és pártviszonyokat leíró, értelmezõ és kategorizáló fogalmaink közül a két legáltalánosabb és leggyakrabban használt: a jobboldal és a baloldal. E két fogalom felruházása politikai hatalommal...
A rendszerváltozás óta, amely új korszakot nyitott a magyar történelemben, Romsics Ignác vállalkozott először arra, hogy Magyarország történetét a kezdetektől napjainkig, egy kötetben áttekintse.
Észre sem vesszük, és kifejezünk valamit valaki számára. Hogy van ez? Már egy kifejezés alanyai vagyunk, mielőtt ezt akarnánk, és egy kifejezési helyzet foglyai anélkül, hogy tudnánk róla.
Ronald J. Comer enciklopédikus igényű vállalkozása óriási ismeretanyaggal, világos, közérthető megfogalmazásban a lehető legteljesebben foglalja össze a pszichopatológia témáját.
Rosonczy-Kovács Mihály, aki maga is gyakorló népzenész hegedűs, rendhagyó népdaloskönyvében kilenc tájegységet választott ki a Kárpát-medencéből és Moldvából.
Az 1800 - 1850 közti magyarországi bútorművészet bemutatására több mint 200 tárgy: bútorok, céhládák, órák, népi bútorok, asztalos- és lakatosrajzok, valamint enteriőrábrázolások színes fényképével és szakszerű...
Kötetünk e napjainkig népszerű és széles körben keresett stílusok sokarcúságát és változását, valamint eredetét és elterjedési útját mutatja be kiemelkedő bútorok, órák, zongorák valamint rajzok segítségével.
A könyv célja közérthetően és vonzóan bemutatni Budapest jelenének és múltjának talán kevésbé ismert arcát.
A 15 tanulmányt tartalmazó kötet bemutatja a kor, a 19–20 század fordulójának kevéssé ismert építészeit, akiknek viszont számos jelentős épületet köszönhetünk elsősorban Budapesten, de más városokban is.
Rubicon történelmi magazin 2011/7 Háborús bűnösök
Érd és térsége Épített környezet az aglomerációban Érd and Vicinity Built Environment in the Conurbation in Hungary