A 19. század első felének bútorstílusai, az empire, a biedermeier és a neorokokó mindmáig a legnépszerűbb lakberendezési stílusok közé tartoznak Magyarországon. Keletkezésük, jellegzetességeik, váltakozásuk és együttélésük problémái az iparművészet-történet kutatóit már egy bő évszázada foglalkoztatja.
A 18-19. század fordulóján a lakberendezés jellege a nemesség és a felső polgári rétegnél fokozatosan közelített egymáshoz. Az udvari otthonkultúrában a felvilágosodás hatására meghonosodott a „polgári" egyszerűségre törekvés. Ezzel párhuzamosan egy rétegzett anyagfelhasználási rendszer alakult ki a bútorművészetben: ugyanazt a formát a megrendelő anyagi lehetőségeihez igazodva a legkülönbözőbb anyagokból és technikai megoldásokkal állították elő, ami lehetővé tette a középréteg számára is a luxusbútorok megjelenését követő berendezési tárgyak birtoklását.
A magyarországi bútorgyártás a tárgyalt korszakban komoly mértékben megváltozott: olyan nagyüzemek jöttek létre, mint Vogel Sebestyén Antal gyára, vagy Steindl Ferenc üzeme, amelyek túllépve a hagyományos céhmesteri kereteken, az egész országba szállítottak bútorokat, sőt exportra is termeltek, és a legigényesebb arisztokrata megrendelők igényeit is ki tudták elégíteni.
A 19. század első felében rohamos fejlődésen átment hazai asztaloskultúrában nevelkedtek azok a hangszerkészítő mesterek is, akik bécsi vándoréveket követően megteremtették a pesti zongoragyártást a reformkorban. Műveik, az ebben a kötetben bemutatott fortepianók, nemcsak az egyre élénkebbé váló zenei életben játszottak fontos szerepet, de az előkelő szalonoknak is kötelező berendezési tárgyaivá váltak a korszakban.
Az 1800 - 1850 közti magyarországi bútorművészet bemutatására több mint 200 tárgy: bútorok, céhládák, órák, népi bútorok, asztalos- és lakatosrajzok, valamint enteriőrábrázolások színes fényképével és szakszerű leírásával vállalkozik e tanulmánykötet és katalógus.

Oldalszám: 188

Kiadási év: 2012