Nincs termék a kosárban!
Siklós László írói eszközökkel felöltöztetett helyszíni közvetítése a 70-es évek elejéről, a Táncház-mozgalom kezdeteiről, a napi vitákról, küzdelmekről, sikerekről. Beleolvasva kiderül, hogy csak a díszletek és a szereplők mások...
A kötet annak a nem kevés küzdelemmel járó útnak a legfontosabb állomásait mutatja be, amelyek a nõk választójogának megvalósulásához vezettek. A választójogi küzdelmek az 1900-as évek elején kezdõdtek...
A kötet 1951 és 1956 között mutatja be a hidegháborús idõszak egyik sajátos politikai fegyverét, az amerikai elképzelés szerint kialakított Szabad Európa Rádiót. Ennek során kitûnik a rádió alapító eszménye, amely a ...
A kötetek a Magyar Rádió 1945-1956 közötti történetét mutatják be eredeti dokumentumok alapján. 1945-1948, 1949-1952, 1953-1956
Ki gondolná, hogy a jól ismert, Krúdy Gyula által megörökített óbudai Kiskocsmák története nem a boldog békeidőkben kezdődik, hanem gyökereik mintegy száz évvel korábbra nyúlnak vissza?
Budapest Főváros Levéltára 2021-ben nyitotta meg a Bor mindenkor! című kiállítását, amely a fővárosi szőlő- és borkultúra múltját mutatta be.
A szerző Budapest Főváros Levéltára gazdag anyagát, a levéltári forrásfeltárás, adatbázis-építés és digitalizáció eredményeit hasznosítva kalauzolja el az olvasót Buda 1686–1848 közötti történelmébe.
A könyv a világban elég népszerű témát dolgoz fel: a nők szerepét az építészetben.
Az iszlámról való közkeletű tudás Magyarországon alig mérhető. Talán még a keresztes háborúk korában sem terjengett annyi téveszme és hamis hiedelem az iszlámmal kapcsolatban, mint ma.
Rendhagyó mûvet tart kezében az olvasó. A matematikatörténeti mûvek többségét a szerzõ vagy egy-egy korszak részletes és lehetõleg teljes tanulmányozásának szenteli, vagy a matematika egészének történetét kíséreli meg...
Jelen szöveggyűjtemény tanulságos olvasmányként szolgálhat bárki számára, akit a város történetének alapkérdései, valamint az elmúlt közel 130 év Budapestjének színei, az egyes korszakok hangulata érdekelnek.
Jelen kiadvány egy olyan hiánypótló mű, és egyúttal tisztelgés az elődök előtt, amely eredeti dokumentumok összegyűjtésével és közreadásával betekintést nyújt városrészünk múltjába.
Az írásokból, az egyes pályaképeken túlmenően, a korszak jellegzetes levéltáros-típusai is kirajzolódnak, a kis létszámú szakma differenciálódása intézményi háttér, működési feltételek, képzettség, társadalmi háttér...
Közelmúltunk történetének vitatott alakja Imrédy Béla. Kiváló pénzügyi szakembernek, az angol orientáció hívének tartották, de miniszterelnökként Berlinben tett látogatásáról, mint a németekkel való szoros együttműködés...
Fraser, a jeles cigánykutató széles történeti, nyelvészeti és antropológiai ismeretekre támaszkodó etnohistóriája olvasmányos és lenyűgözően izgalmas bevezetőt kínál a téma iránt érdeklődő...
A sorozat legújabb, negyedik kötete a felvilágosodás és a reformkor művészeti életét mutatja be. Stílusok - korszakok sorozat
A gölnici bányajognak köszönhetően egybetartozó bányavárosok történetének egyik legkorábbi ismert egyeztető találkozója 1487 decemberében zajlott Kassán. Jelen kötet a kassai tanácskozás részleteibe vezeti be az olvasót,...
A kötet rövid bevezetőt nyújt a magyar középkor névadási szokásairól.
A Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum kiállítása a Biblia Évében 2008. május 24. - november 9.
Egyházmegyénk megbecsült tudós papjai közé tartozik Szilárdfy Zoltán címzetes esperes, nyugalmazott plébános, akit 75. születésnapja alkalmából barátai, tisztelői és tanítványai e könyvvel köszöntenek.
Numismatic Adventures from the Árpádian Era to Present Day