
Nincs termék a kosárban!
Kötetünk tanulmányai és forrásközleményei Zala megye történetének újabb, mindeddig ismeretlen fejezeteit dolgozzák fel a 15. századtól napjainkig terjedő időszakból. A 17 szerző (levéltáros és történész) 18 munkáját három tematikai egységbe csoportosítottuk. Az első rész öt írásával a Zala Megyei Levéltár egykori, 2007-ben elhunyt igazgatójára, dr. Simonffy Emilre emlékezünk: egyik utolsó tanulmányának kiadása mellett felidézzük agrártörténészi és levéltár-igazgatói tevékenységét, és közreadjuk munkáinak bibliográfiáját is. A második rész kilenc szerzője Zala megye történetéből teszi közzé tanulmányait és forrásközleményeit. Olvashatjuk itt Mátyás király okleveleinek regesztáit, a zalai gimnazisták és joghallgatók reformkori adatait, a zalai nemesség 1840-es évekbeli politikai minősítését, Nagykanizsa város 18-19. századi fejlődésének összefoglalását, Balatonfüred történetének érdekes epizódjait, valamint az 1930-as évek nyilas szervezkedésének és az 1950-es évek kitelepítéseinek elemzését is. Kötetünk harmadik része Zalaegerszeg város 18-20. századi történetéből ad közre négy írást, az 1796-os börtönlázadástól kezdve, az Ispita korai történetén és a korcsolyasport múltján át az 1940-es évekbeli lakásépítési akcióig. Könyvünk szerzői bíznak benne, hogy munkáik hozzájárulnak Zala megye múltjának mélyebb megismeréséhez és a helyi történelmi hagyományok jobb megértéséhez.
Oldalszám: 404
Kiadási év: 2009