Nincs termék a kosárban!
A Molnár Tibor munkatársunk által szerkesztett könyv kiemelten Zenta város szocialista ünnepeivel foglalkozik. Első felében a Jugoszláv állam ünnepeit veszi sorra a szerző, ahol is röviden ismerteti azok kialakulását, eredetét. A későbbiekben pedig fényképeken keresztül mutatja be azokat az akkori zentai társadalmon keresztül. A fényképek nézegetése, az eddigi rövid tapasztalatunk alapján, az olvasóban nagyon gyorsan beindítja az emlékezés mechanizmusát, pillanatok alatt felszínre törnek az emlékek, és szinte megelevednek a kötetben szereplő állóképek.
Tartalom
Szerkesztői/szerzői előszó
Ünnepek a szocialista Jugoszláviában
Ünnepek és rendezvények Zentán a szocialista korszakban
Május 1-je
Ifjúsági staféta
Az ifjúság napja
Július 4-e
Július 7-e
Október 8-a
November 11-e
November 29-e
Hídavatás (1963)
Tito Zentán (1969)
Katonai eskütétel
Az olimpiai láng fogadása (1984)
Ünnep és ami annak látszott (Fodor István)
Mikulás, karácsony, húsvét kiiktatva
Egy (több) „szerencsés" korosztály
Pali és a személyi kultusz
Staféta slettel
A falusi fiatalok ünnepe
Oldalszám: 107
Kiadási év: 2017