Nincs termék a kosárban!

Kovács László (szerk.): Honfoglalás és régészet

Kovács László (szerk.): Honfoglalás és régészet

Cikkszám : S9637873791
Kiadó:
Balassi Kiadó
Fogyasztói ár2.590 Ft
Ár / kg:

A honfoglalás a népvándorlások fontos mozzanata, amelynek során Eurázsia füves pusztái felől lovas népek, irániak, törökök és steppei peremnépek érkeztek a Kárpát-medencébe. Közülük egyedül a magyar maradt meg, bizonyára azért, mert elődei finn-ugorokból, irániakból, törökökből és szlávokból szerveződtek, s a Fekete-tengeri térségben a görög kereszténységgel is érintkeztek. Az itt talált vegyes népelemeket is összefogva olyan hazát alapítottak, amely tartósabb lett szkíta, hun és avar elődeik birodalmánál, s amelyben - megfogyva bár - de állni tudták újabb barbárok ostromait.
Ez a kötet megkísérli bemutatni, hogy a régészek és más velük együttműködő kutatók mit derítettek fel eddig a honfoglalást megelőző évszázadról.
A honfoglalásról sok szemmel sorozattal a Magyar Tudományos Akadémia Őstörténeti Bizottsága Györffy György vezetésével az 1100 éve lezajlott magyar honfoglalás kérdéseiről tartott tudományos konferenciák eredményeit tárja az olvasó elé.

Jó állapotú használt könyv, tulajdonosi bejegyzéssel

Tartalom

Megnyitó (László Gyula)
Bevezető (Györffy György)
Györffy György - Zólyomi Bálint: A Kárpád-medence és Etelköz képe egy évezred előtt
Bálint Csanád: A 9. századi magyarság régészeti hagyatéka
Fodor István: Leletek Manga Hungariától Etelközig
Bóna István: Az Avar Birodalom végnapjai. Viták és új eredmények
Szőke Béla Miklós: A Kárpát-medence a 9. században
Cs. Sós Ágnes: Zalavár az újabb ásatások tükrében
Müller Róbert: Karoling udvarház és temetője Zalaszabar-Borjúállás-szigetről
Tomka Péter: 9. századi népesség a Kisalföldön
Alexander T. Ruttkay: A blatnicai lelet és köre
Wolf Mária: A Felső-Tisza-vidék 9. századi szláv emlékei
Györffy György: Vezéri szálláshelyek emlékei
Révész László: Vezéri sírok a Felső-Tisza vidékén
M. Nepper Ibolya: Honfoglalók a Maros-torok táján
Nevizánszky Gábor: A Kárpát-medence északi térségének régészete a honfoglalás korában
Kovács László: Fegyverek és pénzek
Mesterházy Károly: Többgyökerű ősi vallásunk emlékei
Kovalszki Júlia: Csónakos temetkezések az Árpád-korban
Éry Kinga: A Kárpát-medence embertani képe a honfoglalás korában
Bökönyi Sándor: Magyar állattartás a honfoglalás korában
Balassa Iván: A magyar földművelés emlékei a 9-10. századból
Gyulai Ferenc: A Kárpát-medence haszonnövényei a 9-10. században
Gömöri János: A 9-10. századi vaskohászat
Színes képtáblák
Függelék
Táblázatok Éry Kinga: A Kárpát-medence embertani képe c. cikkéhez
Helynévlista
Rövidítések jegyzéke
Irodalomjegyzék

 

Oldalszám: 311

Kiadási év: 1994

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.