Nagy Iván, a történetíró, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, a genealógus, a művelődéspolitikus és a múzeumalapító soha nem esett ki a Magyarország tudósainak és szülőföldje emlékezetéből. Századunk derekán mégis csaknem teljesen feledésre ítéltetett; a magyar történettudomány múltját összefoglaló áttekintések már megemlítésre méltónak sem érdemesítették. Olyannyira, hogy az 1960-as években szinte újra kellett felfedeznünk; feltárva a magyar történetírás elfelejtett, vagy eltagadott történetszemléleti irányzatát, meglepve ismertük fel Balassagyarmat tudós fiának írásaiban a múlt századi európai történettudomány korszerű, polgári szemlélettel áthatott törekvéseit. Szülőföldjének tudósai az utóbbi években folyamatosan gondoskodtak róla, hogy hatalmas életművét minél teljesebben számba vegyék, áttekintsék és megvilágítsák. Szülőházán márványtábla őrzi emlékét. Nevét a társadalomtudományok különböző szakágazatainak művelőit összefogó kör viseli. Megemlékeznek róla az egyetemi tankönyvek. Nagy Iván elfoglalta helyét a magyar történettudomány történetében.
Vajon nem csupán ismétlés, unalmas, szürke visszajátszás tehát, ha megint felelevenítjük történetírói törekvéseit? Nem esünk üres formalitásokba? Nagy Iván irtózott a külsőségektől, elutasított minden tartalmát vesztett emlékezést.
Rövid áttekintésem nem kíván többet, mint hogy érzékeltesse, a történetíró Nagy Iván szándékai és gondolatai Magyarország polgári átalakulásának korában a kultúra, a tudás, a reális történetismeret igényeiről ma is érvényesek. S éppen ezért további mélyreható kutatásokra kívánja felhívni a figyelmet.

Oldalszám: 204

Kiadási év: 2000