
Nincs termék a kosárban!
A veszprémi püspöki könyvtár alapítása Padányi Biró Márton veszprémi püspök nevéhez fűződik. Biró Márton 1745-től 1762-ig volt a nagy kiterjedésű veszprémi egyházmegye főpásztora. Egyházmegyéjét Sümegről az általa építtetett püspöki rezidenciából kormányozta. – A korábbi – török idők alatti – püspökök könyvtárra nem gondolhattak. De általában Biró Márton idejében is hiányoztak a könyvtárak. Mária Terézia utasítja a főpapokat, hogy könyvtáruk legyen. Biró utasítás nélkül is az elsők között jár. – Tanulmányai befejeztével pályája gyorsan ível felfelé. 1723-ban plébános Bicskén, 1729-ben veszprémi kanonok és felsőörsi prépost, 1734-ben Acsády Ádám püspök helynöke és legbizalmasabb munkatársa, 1740-ben nagyprépost. Tollforgató és olvasó egyéniség. Püspöki kinevezéséig 9 munkája hagyja el a nyomdát, s ezt a számot püspöksége alatt még 20-szal gyarapította. Hivatásának ezen állomásai széles látókört követeltek meg tőle. S ezt a könyvek biztosították számára. Elhatározta, hogy sümegi palotájában könyvtárat hoz létre. Ebben a körültekintő munkában nagy segítségére volt bécsi megbízottja, Tessedik István nevű egyházi személy.
Tartalom
Alpolgármesteri köszöntő (Brányi Mária)
Bevezetés
Püspöki könyvtárak a XVIII. század közepén a Magyar Királyságban és Erdélyben (Monok István)
Padányi Biró Márton könyvtára (Németh Gábor)
Rövidítések és rövidítve idézett szakirodalom
Elenchus librorum bibliothecae (1762)
Padányi Biró Márton művei időrendben
Padányi Biró Mártonnak ajánlott és általa támogatott könyvek
Padányi Biró Márton könyvbeszerzései egyházi karrierje egyes állomásain
A Tessedik István által Bécsből 1750-ben és 1751-ben küldött könyvek
Padányi Biró Márton Tessedik Istvánnak küldött levelében említett könyvek, 1750. november 17.
Levéltári adalékok, 1751–1761
The Library of Márton Padányi Biró (1696–1762)
Compared with the Contemporary Hungarian Prelat Collections (István Monok)
Személynevek és possessorok mutatója
Helynevek mutatója
Nyomdászok, nyomdatulajdonosok, kiadók és nyomdahelyek mutatója
Képek jegyzéke
Oldalszám: 230
Kiadási év: 2022