Az 1993-ban érseki rangra emelt Veszprémi Püspökség történetének kuta­tása a XVIII. század második felében kezdődött, tudományos igényű feldolgo­zások azonban csak a XIX. században jelentek meg nagyobb számban. A ki­egyezés – s egyben a magyar történettudomány intézményes kialakulása – korában a plébániatörténet, településtörténet műfajában viszonylag sok kiad­vány látott napvilágot. A javarészt az egyházmegye területén lévő nyomdákból kikerülő tudományos és ismeretterjesztő jellegű helytörténeti, valamint az országos egyháztörténeti kiadványok a XX. század fordulójára már olyan mennyiséget tettek ki, hogy a kutatók számára szinte áttekinthetetlenné vált az irodalmi termés nyomon követése.

Nem tekinthető véletlennek, hogy éppen dr. Lukcsics József (1875–1937) veszprémi püspöki könyvtáros, képzett egyháztörténész vállalkozott arra, hogy összegyűjtse s 1909-ben – az egyházmegyei sematizmus mellékleteként – közzétegye a veszprémi egyházmegye bibliográfiáját (Bibliographia dioecesis Wesprimiensis). Mint tapasztalt történész érzékelte, hogy a plébániatörténet műveléséhez olyan segédeszközre van szükség, amely megkönnyíti a tájékozó­dást, s biztosítja, hogy az újabb tudományos eredmények beépüljenek az egy­háztörténeti munkákba. Terveit a nagyhírű mecénás, báró Hornig Károly (1840–1917) veszprémi püspök (1888–1917) támogatásával maradéktalanul meg tudta valósítani. A hatalmas munkával összeállított, plébániák és filiák szerinti helynévmutatóval ellátott bibliográfia mindmáig alapja a helytörténeti kutatásnak.

Ki is volt Lukcsics József, s hol foglal helyet a magyar egyháztörténet­-írásban? Lukcsics József kertai kisgazda családban született 1875. február 4-­én. Kiváló képességei a helyi elemi iskolában megmutatkoztak. Szülei fivérei­vel együtt papnak szánták. A gimnázium alsó négy osztályát a pápai bencés, a többit a veszprémi piarista gimnáziumban végezte. Érettségi után, 1893-ban felvételt nyert a veszprémi papi szemináriumba. A teológiát Budapesten és Bécsben végezte. 1897-ben szentelték pappá, 1899-ben nyerte el a doktori fokozatot. Történetírói pályája még Bécsben kezdődött, majd Rómában foly­tatódott, ahol a Magyar Történeti Intézet munkatársaként (1900–1904) a veszprémi püspökség történetére vonatkozó okleveleket gyűjtötte össze, me­lyeket négy kötetben tett közzé 1902–1907 között (A neszprémi püspökség római oklevéltára. Monumenta episcopatus Wesprimiensis Romana I–IV.) Ez fő művének tekinthető. Emellett foglalkozott Uski János veszprémi püs­pöknek, Zsigmond diplomatájának működésével, a középkori pápai adóköny­vekkel, a veszprémi káptalan XVI. századi történetével. Bár 1909-től a buda­pesti Pázmány Péter egyetem hittudomány karának egyháztörténeti tanára lett, nem tartozott az iskolateremtő személyiségek közé. Azon módszertanilag képzett egyháztörténészek között tarthatjuk őt számon, akiknek nagy szerepe volt az egyháztörténetnek, mint tudományágnak a megalapozásában.

Elmondhatjuk azt is, hogy egész életében szorosan kötődött a veszprémi egyházmegyéhez. 1903-ban püspöki könyvtárosi, 1922-ben veszprémi kanonoki, 1934-ben pápai prelátusi kinevezést kapott, de ellátta az egyházmegyei főtan­felügyelői feladatokat is. Fiatal pályakezdőként mintaszerűen rendezte a kápta­lani levéltárat. Pfeiffer János szerint nagy szerepe volt a káptalani gazdaság I. világháború utáni újjászervezésében, a katolikus iskolaügy felkarolásában. Szerepet vállalt Veszprém város és megye közéletében is. Testét 1937. március 19-én történt halála után a székesegyház sírboltjába temették.

Lukcsics 1909-es könyvészeti művének – sajnos – nem akadt folytatója. Az elmúlt közel 100 évben hatalmasra duzzadt egyháztörténeti irodalom rend­szeres áttekintése a XXI. század bibliográfusainak jut osztályrészül.

A jelen kötet célja nem az övéhez hasonló mélységű bibliográfia közzététe­le, hanem a Lukcsics-féle könyvészet újbóli megjelentetése és kiegészítése. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy mindkettőre szükség van. Az eredeti példányok ma már nagy könyvtáraink polcairól is hiányoznak. A kiegészítésben pedig Mezei Zsolt olyan válogatott bibliográfia összeállítására törekedett, amely a legfontosabb, 1909 óta megjelent műveket, feldolgozásokat tünteti fel. Azokat, amelyek támpontul, eligazításként, forrásként szolgálhatnak a további egy­háztörténeti, helytörténeti kutatásokhoz.

Hudi József

Oldalszám: 272

Kiadási év: 2001