Nincs termék a kosárban!
Az Andrássy út 73-75. számú bérpalotát 125 évvel ezelőtt, 1876. szeptemberében adták át a Magyar Királyi Államvasutak igazgatósági irodái részére, és azóta is ez a MÁV székháza. Az épületet 1875-76-ban kifejezetten a vasúttársaság igazgatási céljaira építették akkor, amikor a vállalat még csak a mai vonalainak töredékével rendelkezett, és a központi igazgatási létszám sem haladta meg a 300 főt. A székház a Magyar Királyi Államvasutak Hivatalnokai és Szolgái Nyugdíjintézete tőkéjéből épült és hosszú ideig az intézet tulajdona volt, az igazgatóság csak bérelte az épületet. Tehát a MÁV Nyugdíjintézet tagjainak köszönhető, hogy az Igazgatóság már az államvasutak megalakulása után nyolc évvel végleges és méltó helyet talált az ország talán legimpozánsabb sugárútján. Szimbolikus értékű, hogy a Sugárutat, a későbbi Andrássy utat és a MÁV székházát egyszerre adták át rendeltetésének. Az 1950-es években az épületet államosították, és csak a rendszerváltás után, 1996-ban került a Magyar Államvasutak Rt. tulajdonába, bár használója mindvégig a MÁV volt.
A MÁV vonalainak dinamikus növekedésével az igazgatóság létszáma gyorsan gyarapodott, ezért a székházat folyamatosan bővítették. Az elmúlt 125 év folyamán négyszer történt nagyobb átépítés, ennek következtében az épület alapterülete több mint duplájára nőtt. az átépítések során nagyrészt sikerült megőrizni az épület eredeti külső megjelenését és a belső reprezentatív tereket is. Az épület külsejét hosszú ideig csak az Andrássy út építészeti szabályozása védte. Noha műemléki védettséget ma sem élvez, az Andrássy út részeként 1990 óta a Nemzeti Örökség része, és - talán már a közeljövőben - a Világörökség része lesz...
Tartalom
Előszó
A MÁV Üzletigazgatóság elhelyezése a cég alakulásakor
A MÁV Hivatalnokai és Szolgái Nyugdíjintézete
A MÁV Nyugdíjintézet építkezései a sugárúton
A székház építése
A székház első és második bővítése
Az épülettűz és a székház harmadik bővítése
Háborús előkészületek
Események az Igazgatóság épületében a német megszállás idején (1944-1945)
Újrakezdés és a MÁV Nyugdíjintézet felszámolása
A Vezérigazgatóság épületének újabb bővítései és rekonstrukciója
Domborművek, szobrok és emléktáblák az épületen kívül és belül
Utószó
Mellékletek
Épület- és ingatlanadatok:
Igazgatótanácsi ülés jegyzőkönyv (1874. december 15.)
A Fővárosi Közmunkák Tanácsa bekebelezési engedélye a sugárúti építő konzorcium számára (1874. december)
A székház céljára 1875. január 2-án megvásárolt 4037-4041. számú telkek egyikének tulajdoni lapja
A székház céljára 1883. október 16-án megvásárolt 4042-4043. számú telkek egyikének tulajdoni lapja
Igazgatótanácsi ülési jegyzőkönyv (1876. július 3.)
A Magyar Kir. Államvasutak Hivatalnokai és Szolgái Nyugdíjintézetének mérlege az 1876-os évről
Jegyzetek
Források
Irodalomjegyzék
Képek és térképek jegyzéke
Oldalszám: 88
Kiadási év: 2001