Nincs termék a kosárban!

Szilágyi Ágnes Judit: Az Atlantisz-álom a modernizáció és a nacionalizmus korában

Szilágyi Ágnes Judit: Az Atlantisz-álom a modernizáció és a nacionalizmus korában

Cikkszám : S9789634149781
Kiadó:
L' Harmattan Kiadó
Fogyasztói ár5.990 Ft
Ár / kg:

"Brazília és Portugália testvérországok - nyilatkozta a portugál államelnök 1922-es brazíliai látogatása alkalmával, majd így folytatta -, bár már külön élnek, történetük száz év előtt még közös volt, jövőjük sok ponton különbözik, de éppen olyan sokban azonos is. A brazilok saját hazájuknak érzik Portugáliát. A portugálok széles munkástömegei pedig Brazíliát olyannak tartják, mint a hazai földet." Ez az Atlantisz-álom lényege. A két ország ideálisan harmonikus, testvéri viszonya, a luzo-brazil kötődésű elit vágya. Ennek tükrében mutatkozik meg kötetünkben a modernizáció és a nacionalizmus történelmi időszaka a boldog békeidőktől az 1930-as évtized kezdetéig.
SZILÁGYI ÁGNES JUDIT (1966), történész, latin-amerikanista Budapesten született. Felsőfokú tanulmányait az ELTE-n végezte történelem-portugál szakon. A szegedi egyetem bölcsészkarán szerzett PhD-fokozatot. Jelenleg az ELTE oktatója, az Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék habilitált docense, a tanszék és a doktori program vezetője. Az 1990-es évek eleje óta publikál a portugál és a spanyol nyelvű világ történetével kapcsolatos tanulmányokat, könyveket. Az "Atlantisz-álomról" szóló kötetének témáján a Wissenschaftskolleg zu Berlin keretében, A. W. Mellon ösztöndíjasaként kezdett dolgozni, több mint egy évtizede.

Tartalom

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
BEVEZETÉS
Témaválasztás
Elméleti keret, a dolgozat módszere és felépítése
Historiográfia
A luzo-brazil szempont
Az Atlântida folyóiratról
Két köztársaságról
A REVISTA ATLÂNTIDA PROGRAMJA ÉS SZELLEMI KÖRNYEZETE: AZ ATLANTISZ-ÁLOM
Luzo-brazil folyóirat az Atlanti-óceán két partján (1915-1920)
A lap megalapítása
Szerkesztőségek és a lap terjesztése
Közel a politikusokhoz
Az Atlântida esztétikája
Nőkről az Atlântida folyóiratban
Háttér: az emancipáció első sikerei
Női témák és művészek a szellemi Atlantiszon
Gina Lombroso Ferrero
Marie-Antoinette Aussenac
A Revista Atlântida programjának módosulása 1919 tavaszán: a kiterjesztett testvériség
Francia irodalmárok a luzo-brazil Atlantiszon
Hódolat a francia kultúrának
A francia köztársasági minta
Fanciaországgal szövetségben az európai háborúban
Hanyatlás, előre menekülés és az Atlântida megszűnése
KÉT SZERKESZTŐ: A LUZO-BRAZIL ATLANTISZ MEGÁLMODÓI
Lisszabonban: João de Barros
Családi háttér – republikánus, szabadkőműves elkötelezettség
Barros pályaindulása a monarchia utolsó éveiben
A korszerű oktatásért
Barros a republikánus oktatási szakember és politikus
A költő és lapszerkesztő João de Barros
Barros luzo-brazil kampánya: szellemi kalandok és tényleges utazások
Rio de Janeiróban: João do Rio (Paulo Barreto)
A Barreto-szülők
Paulo Barreto iskolái, pályakezdése
Az I. Brazil Köztársaság átalakuló fővárosa és az újságírás
Barreto szerzői életműve
A luzofil brazil dandy európai útjai
João do Rio és az antiluzitán megnyilvánulások Brazíliában
A BRAZIL I. VAGY RÉGI KÖZTÁRSASÁG: TÁVOLSÁGTARTÓ TESTVÉR A „MÁSIK PARTON”
Császárságból köztársaságba – búcsú a portugál politikai modelltől és a dinasztiától
A monarchia vége
A száműzött császár és emlékezete
Lisszabonnak nincs többé elsőbbsége
Portugál kezdeményezés, brazil érdektelenség – kísérlet a kétoldalú kereskedelmi és hajózási egyezmény megkötésére
Egy új köztársaság új preferenciái a nemzetközi színtéren
A változó külpolitika három pillére Brazíliában
Brazília jövője: helye az Újvilágban
Az exportorientált brazil külgazdaság és nemzetközi partnerei
Kultúra, elit, nacionalizmus
Brazil kultúra, brazil kultúrák
Régi és új elit
A brazil nacionalizmus és a portugál örökség
A fejlett Európára figyelő elit
Luzo-Amerika kontinentális környezete
Leválás a portugál gyökerekről: két pályakép
LUZO-BRAZIL IMPULZUSOK – BRAZÍLIA
Brazil vidék, brazil városok – a változó társadalom
Belső migráció
Európából érkező bevándorlók
Brazíliai portugál közösségek – a társadalom luzo-brazil szövete
A brazíliai portugálok létszáma, rétegzettsége
A portugál kolónia szervezetei
Egy luzo-brazil sikertörténet: a brazíliai portugál bank
A luzo-brazil historizmus – építészet, történetírás, irodalom
A brazíliai portugálok és az óhazai politikai élet
Az internacionalizmus luzo-brazil univerzuma
Európai eszmék a társadalmi mozgalmak hátterében
Munkások, munkavállalói érdekképviselet
Egy elfelejtett forradalom
Diplomácia, államközi kapcsolatok luzo-brazil háttérrel
Az I. Brazil Köztársaság elismerése és Portugália
Az I. Portugál Köztársaság elismerése és Brazília
„Két Haza” állampolgárai
A kétoldalú kapcsolatok mélypontja
A kétoldalú kapcsolatok csúcspontja
Luzo-brazil fegyvertársak a németellenes szövetség perifériáján: Brazília I. világháborús szerepvállalása
A brazil semlegesség feladása és a hadba lépés
A spanyolnátha Brazíliában
Brazília háborús szerepvállalása az antanthatalmak oldalán
Patrióta lelkesedés – a kötelező katonai szolgálat támogatása
Brazilok és portugálok testvériségben és szövetségben az I. világháborúban
A háború után
AZ I. PORTUGÁL KÖZTÁRSASÁG: A REPUBLIKANIZMUS KIBONTAKOZÁSÁTÓL A DIKTATÚRÁIG (1890-1930)
Az „őrült” és „nemes” portugál politikai élet
Az utolsó Bragança távozása
A liberális köztársaság és a monarchisták
Az I. Portugál Köztársaság történetének szakaszai
A demokratikus modernizációs program mérlege
Portugália és az I. világháború
Sidónio Pais diktatúrája, Új Köztársasága
Az I. Portugál Köztársaság vége – hadsereg és katonai diktatúra
A kortársak és az utókor ítélete
A megtorpant társadalom és a kiútkeresés irányai
A városok, a vidék, a gyarmatok társadalma
A köztársaság elitjének pozitivista értelmiségi karaktere
Portugál integralisták
Portugál munkások: anarcho-szindikalisták és nacionalisták
LUZO-BRAZIL IMPULZUSOK – PORTUGÁLIA
Diplomáciai közelítések – szívélyes gesztusok
Bragançák egymás között
A luzo-brazil nézőpont és a portugál diplomácia
Az államfői látogatások a luzo-brazil politika ünnepi pillanatai
Intellektuális közelítések – megismerés, értékek cseréje
A kölcsönös megismerés igénye: luzo-brazil vágy
Portugál folyóirat-szerkesztőségek luzo-brazil programmal
A brazil tanulmányok tanszéke Lisszabonban
Személyes közelítések – luzo-brazil kapcsolati háló
A luzo-brazil közeledés hívei Portugáliában a művészeti és a közéletben
Politikai és gazdasági közelítések – a regeneráció luzo-brazil receptje
A köztársaság mint a megújulás luzo-brazil eszköze
Brazilok és a „brazilok” Portugáliában
Demokrata republikánusok versus sidonisták a luzo-brazil körben
A nacionalista regeneráció külpolitikai programja
ÖSSZEGZÉS
MELLÉKLETEK
Képmellékletek
Melléklet
Melléklet
Melléklet
BIBLIOGRÁFIA
Felhasznált források
Újságok, folyóiratok
Levéltári anyag, irathagyaték, múzeumi gyűjtemény, kiállítások
Nemzetközi szerződések, diplomáciai iratok, statisztikák, törvénytárak
Publikált levelek, beszédek, visszaemlékezések; esszék, cikkek, szépirodalmi alkotások, évkönyvek
Felhasznált szakirodalom
Szakkönyvek, szaktanulmányok
Kézikönyvek
Adatbázisok
NÉVMUTATÓ
TÁRGYMUTATÓ

 

Oldalszám: 550

Kiadási év: 2022

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.