A szerzetesi és a lovagi-katonai értékrendet és életformát ötvöző egyházi lovagrendek oldaláról nézve a középkori Magyarország ellentmondásos helyet foglalt el a latin kereszténységű Európában. A keresztes háború eszményéhez kapcsolódóan létrejött nagy lovagrendek hosszabb-rövidebb ideig mind megtelepedtek a magyar királyság területén. A templomosok és különösen a johanniták tartósan gyökeret eresztettek Magyarországon, a Német Lovagrend azonban csak nagyon rövid ideig, két szakaszban összesen 22 évig volt itt jelen. Először II. András király idején, 1211 és 1225 között, majd Luxemburgi Zsigmond uralkodása alatt 1429-től 1435-ig. Ennek ellenére talán mégsem túlzás azt állítani, hogy a Német Lovagrend magyarországi tevékenységével kapcsolatos történetírói érdeklődés jóval nagyobb, mint a templomosokra vagy johannitákra irányuló figyelem. Ebben minden bizonnyal kiemelkedő szerepe volt annak, hogy a Német Lovagrend az első, alig másfél évtizednyi magyarországi szereplése (1211-1225) során a legnagyobb elismeréstől a legsúlyosabb vádakig terjedő kétes hírnevet szerzett magának. Tette mindezt úgy, hogy magát a lovagrendet a magyarországi megjelenése előtt alig két évtizeddel korábban alapították, tehát meglehetősen fiatal szervezetnek számított.

Tartalom

Előszó
A keresztes eszme és a szerzetes lovagrendek a 12. századi Magyarországon .
Az Árpád-kor
Az Anjou-kor
A Luxemburg-kor
A Hunyadi-kor
A Jagelló-kor
Függelék I.: A Német Lovagrend utolsó magyarországi visszatérési kísérlete (1702-1731)
Függelék II.: Térképek
Források és irodalom

Oldalszám: 437

Kiadási év: 2019