Nincs termék a kosárban!
Perben és haragban világháborús önmagunkkal, foglalja össze a kötet címe a benne szereplő nyolc tanulmány tematikáját, utalva arra is, hogy Magyarország második világháborús szerepvállalásának egyes következményei lankadatlanul viták középpontjában állnak. Az 1945 után mesterségesen befagyasztott társadalmi emlékezet a hetvenes évektől indult lassú olvadásnak, még éppen időben ahhoz, hogy a túlélők emlékei ne vesszenek el a közösség számára. A következő húsz esztendőben a korszak történeti feldolgozása lassan eltávolodva az ideológiai-politikai elvárásoktól teljesebbé, sokszínűbbé vált. Ám a rendszerváltás óta annak is tanúi lehetünk, hogy az etnikai öntudattal erősen áthatva újraéledő kommunikatív emlékezet nem mindig szeretne tudomást venni a felszabadult forrásokon nyugvó történeti feltárás új eredményeiről. Úgy tűnik, a békévé oldás költői vágyálom marad, miközben új szereposztásokban és új hadállásokat foglalva folytatódik a harc a múlt bevallása körül.
Tartalom:
Hol vannak a katonák...?
Magyarok és szerbek a Délvidéken 1941-1944
A kórkép mint történeti forrás. Bayor Ferenc nyugalmazott tábornok, újvidéki városparancsnok 1942-1943-as pere és elítélése
„Vagy ők, vagy mink”. Harminc évvel a csurogi razzia után
A délvidéki orosz emigráció, 1941-1944
Hadifoglyok írták
Katonadolog 1945-1962. A „horthysta katonatiszt”: bűnbak vagy ellenség?
A „horthysta katonatiszt” mint potenciális kém a Rákosi-korszakban
A népi demokrácia aláaknázása egy szekszárdi borospincében
Források és irodalom
A kötetben szereplő tanulmányok eredeti megjelenési helye
Oldalszám: 249
Kiadási év: 2015