Nincs termék a kosárban!

Németh László, Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés

Németh László, Paksy Zoltán: Együttélés és kirekesztés

Cikkszám : GL9637226524
Kiadó:
Zala Megyei Levélrár
Fogyasztói ár6.500 Ft
Ár / kg:

Winkler Ernő nagykanizsai főrabbi szerint a zsidóságnak kettős története van: egy külső, amely a zsidó közösséget körülvevő társadalom és kor viszonyait tükrözi, úgy, ahogy az a zsidóságra hatott. Ha ez a történet „sűrű", vagyis eseményekben gazdag, akkor az általában üldözést, szenvedést és kirekesztést jelent. A zsidóság belső története pedig saját kultúrtörténetével azonos.
Az e kötetben található dokumentumgyűjtemény a történtek okán kénytelen jórészt az előbbiből meríteni. Ennek ellenére könyvünk nem holocaust kiadványnak készült. Azt a célt tűzte maga elé, hogy a közölt történeti források segítségével keresztmetszetet nyújtson a korszak zsidó és nemzsidó együttéléséből Zala megyében, 1919 őszétől a második világháború végéig. Az ismertetett dokumentumok reményeink szerint bepillantást engednek a korabeli Zala megye gazdasági és társadalmi viszonyaiba, benne a zsidóság helyével és szerepével. Bemutatják a közélet kapcsolódási pontjait, a politika és a hatalom viszonyrendszerét. A vészkorszak dokumentálásával is azt a mechanizmust kívántuk illusztrálni, amely a kor magyar társadalmát és intézményeit jellemezte. Ugyanakkor ez a kép természetesen nem személytelen, sorsok és életutak bontakoznak ki a közölt forrásokból.
Kötetünk dokumentumai elsősorban a Zala Megyei Levéltárban található forrásokra épülnek, kisebb részben a korabeli helyi sajtó és könyvészet anyagát öleli fel, de részleteket olvashatunk városi képviselőtestületi, vármegyei közgyűlési, és parlamenti jegyzőkönyvekből is. A levéltári források leképezik az állami-önkormányzati adminisztráció felépítését: ennek okán a legtöbb irat Zala megye első tisztviselőjének, a főispánnak hivatali anyagából származik. Megtalálhatóak az alispán, a járási főszolgabírók, valamint a nagyobb települések polgármestereinek is a tárgyat érintő iratai. A közölt dokumentumok nagyobb része eddig még publikálatlan, történetileg feldolgozatlan forrásokat képeznek. A sajtóanyagban részletesen a megye legnagyobb korabeli napilapját, a Zalai Közlönyt szemelvényeztük.

Szinte olvasatlan állapotú használt könyv, hátsó borítóján és pár hátsó lapon nedvesség folttal.

Tartalom

Bevezető
Németh László, Paksy Zoltán: Zsidók Zala megye társadalmában 1919-1945
A zsidóság Zala megye társadalmában, a népszámlálások tükrében 1920-1930-1941
Dokumentumok a zala megyei zsidóság történetéből
Rövidítésjegyzék
Névmutató

 

Oldalszám: 602

Kiadási év: 2004

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.