Nincs termék a kosárban!
Deák Ágnes (szerk.): Lónyai Menyhért naplója 1860-1861
Cieger András: Lónyay Menyhért 1822-1884
Lónyay Menyhért (1822-1884) élete jelentős történelmi korszakokon és eseményeken ível át: a reformkor kezdetén volt gyermek, országgyűlési követként az 1840-es években ismerkedett meg a politikával, a forradalom és szabadságharc idején már ott találhatjuk a kormányzat második vonalában (pénzügyi államtitkár volt a Szemere-kormányban), az 1861-es országgyűlés időszakára a hazai politikai élet meghatározó tagjává vált, az 1860-as évek közepétől pedig már ő volt a kiegyezés egyik gyakorlati előkészítője. 1867-től kezdődően három éven át miniszterként a magyar pénzügyek irányítója lett, majd a magyar politikusok közül elsőként a Monarchia közös kormányában kapott helyet. Politikusi pályájának csúcsát azonban miniszterelnöki kinevezése jelentette. Egy évi közös pénzügyminiszteri működés után - és immár a grófi cím birtokában - 1871 végén került a magyar kormány élére. Lónyay mindemellett egyik alapítója, majd elnöke volt az 1862-ben létesült Magyar Földhitelintézetnek, tevékenyen részt vállalt az Első Magyar Biztosítótársulat vezetésében és világi főgondnokként a Dunamelléki Református Egyház életében, ezenkívül 1861 végén a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választotta, 1871-től haláláig pedig a tudós testület elnöki tisztségét is betöltötte.
Deák Ágnes (szerk.): Lónyai Menyhért naplója 1860-1861
Tartalom
Októberi diploma - Október végétől dec[ember] 31-dikéig
Előkészületek az országgyűlésre - 1861. Január - 31. Marz[ius]
Az országgyűlés - 31. Márz[ius] [1]861. - 22-dik augusztusig
Nevezetes események krónikája
Névmutató
Cieger András: Lónyay Menyhért 1822-1884
Tartalom
Bevezetés: célok, módszerek és a műfaj
A naplóíró politikus
Felkészülés a politikusi szerepre
Gyermek- és ifjúkor
A politika iskolája: a rendi országgyűléseken
"Életem legnevezetesb korszaka": 1848-1849
Aktív visszavonultságban
Tájékozódás
Országos politikussá lenni
A kiegyezés tárgyalóasztalainál
Deák táborában
Deák pártjában
Úton a Burg és az Angol Királynő között
Az alkudozás küzdőterei
Vöslau
Pusztaszentlászló
Bécs - Bankgasse
Pest - Sándor utca
Megoldatlan részletek
A számok szorításában: a pénzügyminiszterség évei
A minisztérium megszervezése
Gazdaságpolitikai elképzelések
Az állami kiadások visszafogása
Az állami bevételek növelése
Az állam gazdasági szerepvállalása
Az utolsó hónapok konfliktusai
Az 1870. évi költségvetés kormányzati előkészítése
Deák
A pénzügyi bizottság
A távozás
Száműzetés vagy emelkedés? A közös kormány tagjaként
A szerep
A feladat
A bizalmatlanság kora: a kormány élén
Kormányalakítás
Kormányprogram
A reformok kudarca
Korrupciós vádak
A bukás
Kormánypártból ellenzékbe
Belső ellenzékben
A kormány bírálata - tudományos köntösben
A kormány bírálata - a sajtón keresztül
A vacsorapárt
Az informális hatalom szertefosztása
A Házon kívül
Pártonkívüli képviselőként
Közel az ellenzékhez
Mellékszerepekben
Az MTA élén
A dunamelléki egyházkerület világi főgondnokaként
Lónyay Menyhért emlékezete
Közélet és magánélet kölcsönhatása
A vagyon
Terhes örökség
A rendezés
Tanulságok
Felhasznált források és szakirodalom
Névmutató
Képmelléklet
Oldalszám: 558 + 377
Kiadási év: 2008, 2004