
Nincs termék a kosárban!
A kötet szerzői arra a kérdésre keresik a választ, milyen narratívában mondható el Lukács György „Budapesti Iskolájának”, valamint a Heller Ágnessel, Fehér Ferenccel, Márkus Györggyel és Vajda Mihállyal kapcsolatban álló szerzőknek, az őket követő fiatalabb generációnak a története. Vajon beszélhetünk-e a szó megszokott értelmében filozófiai iskoláról, vagy - legalábbis az említett négy szerző esetében - egy közösen alkotó, szoros baráti társaságról van szó? Vannak-e az Iskola tagjait összekötő filozófiai problémák? Vajon a „marxista reneszánsz” programjának követelését tekinthetjük az iskola örökségének, vagy éppen a marxizmus kritikájának, dekonstrukciójának eltérő útjaira kell irányítanunk a figyelmünket? Mi jellemezte a történeti kontextust, amelyben a tárgyalt szerzők alkottak? A kötet nem tesz igazságot az egymással vitázó megközelítések között, inkább azok széles körű bemutatására törekszik.
Tartalom
Szerkesztői előszó
I. Általános narratívák
Perecz László: Rétegek. A Lukács-tanítványok és a „Lukács-unokák” a Budapesti Iskoláról
Hévizi Ottó: A „küszködő bizonyosság” iskolája
Az idős Lukács tanítványainak találkozása a fiatal Lukáccsal
II. Generációk és törésvonalak
Mink András: Egy szétválás (lehetséges) története, nem marxista szemmel
Erdélyi Ágnes: Lukács-óvoda vagy Márkus-iskola?
Csizmadia Ervin: A marxista elmélet háromféle recepciója a korai Kádár-rendszerben. Hétköznapi, filozófiai és szociológiai értelmezések és utóéletük
III. A szükségletek radikalitása
Weiss János: Az új gazdasági mechanizmus és a Lukács-kör története
Grósz Eszter: A radikális szükségletek mint probléma és mint lehetőség
Kiss Viktor: Az új baloldaltól a posztmodern radikalizmusig.
Heller Ágnes posztmarxista korszakáról
IV. Közelítések a kultúrához
Radnóti Sándor: Kritika és esztétika. Fehér Ferenc nézetei a művészetről
Daradics Boglárka: Adalékok Fehér Ferenc Dosztojevszkij-interpretációjához.
A fiatal Lukács György és Fehér Ferenc Dosztojevszkij-képének összehasonlító elemzése
Gángó Gábor: Diadalmas utópia – ócska polgári világ – totalitarizmus. A létező szocializmus változó víziói Walter Benjamin marxizmusának keleti értelmezéseiben
Valastyán Tamás: Létalapítás versus közvetítés. A kultúra két narratívája Márkus Györgynél
V. Határátlépések
Mester Béla: A Budapesti Iskola és Kolozsvár
Takács Ádám: Tamás Gáspár Miklós és a Budapesti Iskola
VI. Az identitás konstrukciói
Sümegi István: Különféle választások
Angyalosi Gergely: A filozófia esélyei. Heller Ágnes a „személyes” filozófiákról
VII. Dokumentumok
Sümegi István: Szerkesztői bevezető Vajda Mihály „orosz dilemmáról” szóló előadásához
Vajda Mihály: Az orosz dilemma és az októberi forradalom
Forczek Ákos: Bevezető megjegyzések az Ontológiáról szóló beszélgetéshez
Forczek Ákos, Vajda Mihály: Beszélgetés Lukács György Ontológiájának elidegenedés-fejezetéről
Abstracts
Oldalszám: 447
Kiadási év: 2025