Ez az írás nem szüleimről, hanem a pilismaróti, általánosabb vonatkozásaiban a magyar parasztságról szól. annak hagyományokkal teli világáról, amelyben őseim, sőt gyermekkoromban magam is benne éltem.

A Dunakanyarban fekvő Pilismarót jobbágyfalu volt. a jobbágyfelszabadítás után is parasztfalu maradt. Soha nem volt elzárt, isten háta mögötti település, hanem Budát és Esztergomot összekötő országos útvonal (ma 11 -es út) mentén terült el. Visegrád, Dömös közelében vészelte át a történelmi viharokat. Hétezer holdas határa évszázadokon át egyetlen nagy földbirtok volt (főleg erdőség, kevesebb szántó), mely a katolikus egyház javát szolgálta. A jobbágyfelszabadítás után a falu földhözragadt, kis- és törpebirtokos parasztsága rengeteg munkával is csak tengődni tudott, s foggal-körömmel ragaszkodott földjéhez. A falu szorgalmas népe a fejlődés, a polgárosodás rögös útján a századforduló körül indult el, gyarapodását a válságok és a világháborúk mindig megakasztották. A XX. század közepén pedig - kényszer hatására - megszűntek az önálló parasztgazdaságok: 1959/60-ban ugyanis a falu parasztságát beléptették a termelőszövetkezetbe. Elvesztették földjeiket, igavonó állataikat, nagyobb termelőeszközeiket és gazdasági önállóságukat, ezáltal az egyéni gazdálkodáson, önellátáson alapuló, régi paraszti világ megszűnt. Ezután mások irányítása alatt - szövetkezeti tagként vagy a környező ipari létesítményekben szak- és betanított munkásként dolgoztak. Földjeiket nagyüzemi gazdálkodás keretei között, korszerű gépekkel és kemikáliákkal művelték meg. A hirtelen jött, gyökeres változás teljesen kifordította medréből a hagyományokon alapuló - sok tekintetben elmaradott - paraszti termelést módot. A kisparaszti gazdaságok megszűnésével együtt eltűnt a hagyományos értelemben vett paraszti osztály is, s az egyes emberek tradíciókon alapuló életmódja is átalakult. Eltűntek régi szokásaik, közösségeik, sajátos paraszti világuk múltba süllyedt.

Oldalszám: 424

Kiadási év: 2012