Nincs termék a kosárban!
A három város 1873-ban történt egyesítését övező egykorú megnyilvánulások és a későbbi pompás ünnepségek némileg félrevezetőek. Elfeledik ugyanis azt a tényt, hogy a budapesti történések mind az urbanizációs fejlődés jellemzőit, mind a várospolitikusok magatartását és megnyilvánulásait tekintve egy általánosabb jellegű várostörténeti vonulatba illeszkednek. Az egyesített főváros létrehozása körüli egykori diskurzus, az ennek nyomán felmerült szempontok és törekvések korántsem voltak ugyanis egyediek. Ez a történés is csupán egyik epizódja volt annak a talán "középpolgári városi reneszánsznak" nevezhető transznacionális jelenségegyüttesnek, amelynek különféle megnyilvánulási formái Európa-szerte érzékelhetőek voltak akkoriban. Maga az egyesítés közjogi aktusa pedig mondhatni a legkevésbé érdekes.
Tartalom
Várospolitikai tézisek és programok az 1860-as, 1870-es években
Nemzeti centrum, mint lokalitás: a megoldhatatlan dilemma. Szupralokalitás és a főpolgármester szerepe
Egy kis kitekintés: európai helyzetkép
Városatyák Budapest-önképe, külföldiek Budapest-képe
Csoportkép, fővárosi háttérrel - A városatyák
Önkormányzati választások: a népképvislet álarcában
Külhoni helyzetkép
Pest-budai választások - 1867: kísérlet városi alkotmányos tradíció megteremtésére; rétegjellemzők
Pest
Buda
Óbuda
Ünnepélyes mintaadás (1873), majd rutingyakorlatok (1876., 1879., 1882., 1885., 1888, 1889. évi választások)
Várospolitikai érdekcsoportosulások, az 1873-as választás
Néhány vonás a választói aktivitás hátteréhez
1876 - Választói közöny, értelmiségi preferenciák
1879 - Az első teljes ciklus, kibontakozó kerületi klikk-rendszer
1882 - Alkalmi pártalakulatok, felbukkanó származási tematika
1885 - Erőtlen kísérletek kerületközi integrációra
1888 - Területi alapú s egyéb parciális társadalmi igények, közjogi tematizálódás
1891 - Nagypolitika kerületi szinten; régi rutin, hatástalan kritika
Társadalmi profil
Rétegződés, vagyoni jellemzők
A virilisek összessége (1200) és a virilis városatyák
Háziurak parlamentje?
Nagyrészvényesek, banktőkések
Az egyes iparágak képviselői
Szellemi elit csoportok
Régiek és újak 1873-ban az Újvárosházán
A zsidóság képviselői
Akik már nem jutottak be az Újvárosházára
Kapcsolatok, hálózatok
Városrészi érdekérvényesítés
Politikai csoportképződés
Generációs láncok, attitűd és foglalkozási minták alakváltozatai - „családi tükör által homályosan"
A letűnő hagyomány
A továbbélő hagyomány
Folytatni a családi tradíciót
Klánszerű tömörülések
Átalakulás, változtatva megőrzés
A mobilitás mintái és példázatai
Régi minták - új esetek
A társadalmi tevékenység színterei
A cselekvés helyi értéke: helyhatósági törekvések és eredmények
Nemzeti célok, országos-helyi érdekek és hatáskör-viták kormány és helyhatóság viszonyában
A főváros és a Közmunkatanács viszonya
Anyagi feltételek, szervezeti és igazgatási sajátosságok, módosítási törekvések
Költségvetéspolitika, vagyonkezelés
Bevételek
Adóbevételek
Szolgáltatások
Városi vagyonból származó bevételek
Kölcsönök
Kiadások
Szervezetrendszer
Terméketlen reformmunkálatok
Az elöljáróságok és azok előzményei - Honoratiorenbürgertum budapesti módra
A külvárosi bíróságok működési jellemzői a provizórium időszakában és azt megelőzően
Az egyesített főváros városrészi hatósága - civilek a végeken
Közérdek, magánterület: városrendezési célszempontok, eszközrendszer és konfliktusok
A szabályozási terv életbeléptetése, kisajátítások, telekpolitika
Presztízsigény és elemi szükséglet a fizikai infrastruktúra-fejlesztésben
Útépítés, karbantartás
Csatornázás
Vízszolgáltatás
Közlekedésügy
Közvilágítás
Köztisztaság - „a Nagy Márványvizelde"
(Tan)erőn felül: a közoktatásügy helyi alakváltozatai
Költségvetéspolitika, tárgyi feltételek
Az elemi képzés hatékonysága
Polgári iskolákat minden kerületbe
Háló híján: a „nyílt várossá" alakulásból adódó kihívások és feladathelyzetek
Közegészségügy, fürdők
Közellátásügy, ipar- és kereskedelempolitika
Árva- és gyámügy
Szegényügy
Lakásügy
Rövid összegzés
Levéltári források
Hivatkozások, irodalom
Mellékletek
Summary
Személynévmutató
Oldalszám: 483
Kiadási év: 2010