Nincs termék a kosárban!
Pierre Duhem (1861-1916), elméleti fizikus, filozófus és tudománytörténész a Bordeaux-i Egyetem Természettudományi Karának professzora volt 1894-től 1916-ig.
Kevés olyan eszme van, amelyről annyit írtak és vitatkoztak az utóbbi időben, mint a nemzet: létrejöttének körülményei, továbbélési lehetőségei, illetve megszűnésének eshetőségei az európai integráció során.
Perben és haragban világháborús önmagunkkal, foglalja össze a kötet címe a benne szereplő nyolc tanulmány tematikáját, utalva arra is, hogy Magyarország második világháborús szerepvállalásának egyes következményei lankadatlanul viták középpontjában állnak
A bányászat Pécs történetének szinte az ókortól fogva elválaszthatatlan részét képezi, mely igazán jelentõssé, a város gazdaságának legmeghatározóbb iparává a 19-20. században vált. A téma fontosságából adódóan...
A tanulmányaiból és Pécs című könyvéből ismert fiatal kutató könyve olyan tudományos várostörténet, amely szervesen összekapcsolódik más szakterületekkel, így az építészet-, a társadalom-, a kultúr- és az életmódtörténettel. Szakmai igényessége és olvasmányos stílusa alapján szakember és érdeklődő...
A tankönyv – magyar nyelven elsõ ízben – tizennégy fejezetben foglalja össze az információs társadalom elméleti fogalmával, az e-politika, e-kormányzás alapjelenségeivel kapcsolatos ...
Az 1921-es esztendő jelentős dátum Miskolc város képzőművészeti életében. Ekkor kezdte meg működését a művésztelep, amelynek létesítésével egy régóta dédelgetett álom vált valóra.
E sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak.

E sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak
E sorozat köteteiben mindazon levéltári források helyet kapnak, amelyek 1301. január 1. és 1387. március 30. között keletkeztek, s az Anjou-kori Magyarország területére vonatkoznak.
Harmincnégy év után elfogulatlan és friss eligazítást tart a kezében az Olvasó Bulgária történelméről az ősidőktől napjainkig.
Kötetünk a filozófia, pszichológia, idegtudomány, nyelvészet, tudománytörténet, kommunikációkutatás szakértőinek konferenciája alapján azt járja körbe, hogy van-e ezeknek a "válságoknak" közük egymáshoz.
A tanulmánykötet a tudományos ismeretterjesztés legjobb hagyományait követve arra törekszik, hogy az emberi gondolkodás és viselkedés mai tudományos elméleteit és eredményeit összekapcsolja a hétköznapi életbõl is ismert ...
Hogyan alakult a modern pszichológia emberképe? Vajon van-e ennek köze ahhoz, ahogyan köznapi életünkben egymáshoz mint érzõ és gondolkodó lényekhez közelítünk? Ez a rendhagyó pszichológiatörténet...
A PTE Néprajz Tanszék összes oktatója írt a kötetbe tanulmányt a tanszék alapítójának tiszteletére, mégpedig éppen folyó, aktuális kutatásaiból. Ez kiegészül a tanszék ill. a tanszéken ...
A kötet kilenc tanulmánya a közösség és az identitás fogalmi rendszerét, meghatározóit, összetevőit és szimbolikus rendszereit vizsgálja.