A Momó, a Végtelen történet és a Puncs Pancs szerzője különös, meglepő könyvet írt megint: furcsa történeteket, amelyekben az ember egy kissé torzító, de olykor meg is szépítő tükörben látja meg önmagát. Ez a tükör lehet valóságos és lehet a lelkünk tükre, ismerőseink tekintete és szerelmeink tekintete vagy csak egy tó sima felszíne.
Ende édesapjának, a festőnek ajánlja ezt a könyvet, a színek és formák mesterének, mi pedig mindazoknak, akik eddig is szerették ezt a nagy mesemondót, XX. századi szomorú és vidám mesék kitalálóját.

Tartalom

Bocsáss meg, nem tudok hangosabban beszélni
A fiú apjaura és mestere utasításai szerint megálmodta
A manzárdkamra égszínkék
A pályaudvar-székesegyház palaszürke kőzetből épült
Fekete posztókelme csüng alá
A hölgy félrehúzta hintaja ablakán a fekete függönyt
A tanú azt vallja, hogy éjszaka egy réten
A márványfehér angyal a bírósági teremben ült
Az anya arca sötét, mint a láp
Oly lassan, ahogy egy bolygó kering
Egy lehunyt szemű arc belseje, semmi egyéb
A híd, amelyen már sok évszázada dolgozunk
Ez szoba, de ugyanakkor sivatag is
A násznép táncoló lángokból áll
Az ég tágas szürke felületén egy korcsolyázó siklott tova
Ez az úr kizárólag betűkből áll
Tulajdonképpen a birkákról volt szó
A férj és feleség meg akar látogatni egy kiállítást
A fiatal orvos engedélyt kapott
A halszemű a hivatali órák végeztével felszállt a hatos pótkocsijára
A bordélypalota a hegyen ezen az éjszakán hideg fénnyel ragyogott
A világutazó elhatározta, hogy ennek a kikötővárosnak az utcái között fejezi be vándorútját
Ezen az estén az öreg tengerész már nem bírta tovább
A fekete ég alatt lakhatatlan ország
Ketten haladnak, kéz a kézben
Az osztályban szüntelenül esett az eső
A színészfolyosón néhány száz várakozóval találkoztunk
Ismét tüzet nyitottak
A cirkusz ég
Téli este

Oldalszám: 187