
Nincs termék a kosárban!
A magyar műsorszóró rádiózás műszaki történetét több mű is tárgyalja, de ezek főleg az adók, adóhálózatok fejlődésével, helyzetével foglalkoznak, és általában csak mellékesen említik a stúdiót. A stúdió történetének egyes szakaszai is megtalálhatók néhány, inkább csak a szakemberek körében olvasott folyóiratcikkben, a megindulástól a mai napig terjedő átfogó történet azonban mind ez ideig nem jelent meg.
Ahol csak lehetett, támaszkodtunk az írásos emlékekre, forrásmunkákra, amit az irodalomjegyzék is tükröz. De ezeken kívül átnéztünk sok, nyomtatásban meg nem jelent feljegyzést, határidőnaplót, jegyzőkönyvet. Természetesen nagyon sok esetben kellett személyes élményeinkre visszaemlékezni, ahol pedig végképp megakadtunk, kollégáink emlékezetét is segítségül hívtuk.
Tartalom
Előszó
Bevezetés
A rádió előfutára
A rádió otthonai; épületek, stúdiók, rendszerek
A Rákóczi úti stúdió
A Sándor utcai stúdió első korszaka
Az első és második bővítés
Pusztulás és újjáépítés
A Szentkirályi utcai stúdióépület
Decentralizált stúdiókl és műsorstúdiók
Szentkirályi u. 25/a és az "Elnöki Palota"
Az Irodaépület
A WSW kapcsolóterem
Jönnek a tranzisztorok
Tervpályázat, közmű-rekonstrukció
Szállás u. "Olasz"-épület, "Üzemépület" Szentkirályi u. 27.
Az utolsó másfél évtized fontosabb eseményei
A vidéki stúdiók
Hangrögzítés
Előzmények
A viaszvágó
A zselatinvágó és a lakkvágó
A Selenophon
"Prehisztorikus" magnetofonok
Az első "igazi" magnók
Magnógyártás a Rádióban
Hazai magnógyártás, a "Mechlabor"
Külföldi magnók
Szalagok
Stúdiótechnikai berendezések
Keverőasztalok
Hanglemezjátszók
Hangszóró berendezések a stúdióban
Mikrofonok a stúdióban
Effektberendezések
A külső közvetítések
Az első helyszíni közvetítések
A helyszíni közvetítések technikája 1945-ig
A közvetítési technika újjáépítése 1945-1950
A helyszíni közvetítések technikájának fejlesztése 1950-1960 között
Helyszíni műsorkészítési technika 1960 után, Riportermagnók
Hordozható, szállítható közvetítőerősítők
Közvetítőkocsik
Állandó külső közvetítőhelyek
URH-berendezések a külső közvetítéseknél
Mikrofonok
Emberek, partnerek, szervezetek
Emberek
Partnerek
Szervezetek
Irodalomjegyzék
Utószó
MTV stúdiók
Oldalszám: 224
Kiadási év: 1994