
Nincs termék a kosárban!
Az emberi élet sorsfordító eseményei közül kiemelkedik a két felnőtt közös útjának kezdetét jelentő házasságkötés. Az esküvő, a lakodalom eseménysora ezt a fontos átmenetet kísérte és kíséri mind a mai napig, miközben a házasulókkal szembeni társadalmi elvárások az elmúlt évszázadokban jelentős mértékben megváltoztak.
A Magyar Menyasszony című kiállítás – melynek hű lenyomata a számos gyönyörű fényképpel kísért katalógus – az elmúlt ötszáz évre visszatekintve mutat be tárgyakat és történeteket, amelyek a házasságkötéshez és az odáig vezető úthoz kapcsolódnak. A kiállításnak fontos előzménye és kísérője egy több éve működő közösségi projekt.
A kiállítás 500 év – 50 történet elnevezésű terme egy-egy nő bemutatására koncentrál, legyen a történelemből ismert koronás fő, 18. századi tisztes polgárasszony, reformkori múzsa, holokauszt-áldozat, kitelepített magyar cselédlány vagy a csodaszámba menő Tinder match boldogságát máig élvező anyuka. A kiállításban szereplő nők teljesen egyenrangúak: egyszerre egyediek és megismételhetetlenek, miközben archetípusokat testesítenek meg. De a kiállítás további termeiben megjelenő 250 tárgy és tárgyegyüttes mögött is ott rejlenek az emberi történetek, ahogyan a projekt online gyűjteményét bemutató interaktív installáció ezernél több esküvője is egy-egy nőt, egy-egy párt állít a középpontba.
Tartalom - Kiállítási katalógus
Hammerstein Judit megbízott főigazgató: Köszöntő
Simonovics Ildikó, a Magyar Menyasszony-projekt ötletgazdája és kurátora: Előszó
Simonovics Ildikó: Bevezető
Őri Péter: Idővonal
Apor Eszter, Bicskei Éva, Borovi Dániel, Fodor Marcsi, Kenéz Kíra, Kiss Erika, Kollár Csilla, Lukács Anikó, Orgona Angelika, Pálinkás Réka, Radnóti Klára, Ridovics Anna, Serfőző Szabolcs, Simon Katalin, Simonovics Ildikó, Sóti Lajos, Szécsi Noémi, Székely Ilona, Toronyi Zsuzsanna, Tóth Erzsébet Fanni, Vitos-Merza Beáta: 500 év - 50 történet
Főszöveg: Simonovics Ildikó, tárgyleírások: Kollár Csilla és Simonovics Ildikó: A fehér menyasszonyi ruha
Főszöveg: Simonovics Ildikó, tárgyleírások: Kollár Csilla és Simonovics Ildikó: A színes menyasszonyi ruha
Főszöveg és tárgyleírások: Simonovics Ildikó: A menyecskeruha
Főszöveg és tárgyleírások: Simonovics Ildikó: Esküvői emlék
Főszöveg: Simonovics Ildikó, Kelengyeládák: Radnóti Klára, tárgyleírások: Kollár Csilla, Semsey Réka, Simonovics Ildikó és Toronyi Zsuzsanna: A menyasszony kellékei
Főszöveg és tárgyleírások: Simonovics Ildikó: Menyasszonyok népviseletben
Főszöveg és tárgyleírások: Simonovics Ildikó: Népviseletek újratöltve
Főszöveg és tárgyleírások: Simonovics Ildikó: Kortárs művészeti reflexiók
Simonovics Ildikó: Én, a menyasszony. Az én menyasszonyom
Simonovics Ildikó: Magyar Menyasszony az online térben
Arnem-Kovács Bence: A házasságkötéssel kapcsolatos szavaink
Felhasznált irodalom
Tartalom - Tanulmányok
Előszó (Simonovics Ildikó)
Nőidő (Orgona Angelika)
MINDEN MADÁR TÁRSAT VÁLASZT
Házasodási hagyományok és szabályok
ORGONA ANGELIKA: Bárányhús, tehénhús, keszőce. Házasságszerzés és menyegzőszervezés Erdélyben
SIMON KATALIN: Becsülettől és tisztességgel kiházasitott leányok. Polgári menyasszonyok a 18. századi Magyarországon
ŐRI PÉTER. A házasság, válás, megözvegyülés demográfiája a 18. századtól napjainkig
FÓNAGY ZOLTÁN: Érdekek és érzelmek. Párválasztás és házasság a 19. században
SZÉCSI NOÉMI: Házassági piac a múlt századfordulón
BUDAI LOTTI: Szüzesség és nászéjszaka
ZÁVODI SZILVIA: A katonatiszti házasságkötések és azok szabályozása a 20. század első felében
CZINGEL SZILVIA: A zsidó esküvő: a hászene
NlCKEL VIRA RÉKA: A magyarországi nagyipari munkásság házasodási szokásai 1930 és 1990 között
LÁTTAM SZEMÉLYÉT A MENYASSZONYNAK
Menyasszonytörténetek
RADNÓTI KLÁRA: Harmonie parfaite. Alekszandra Pavlovna és József nádor
RADNÓTI KLÁRA: Erény és haza. Széchenyi István és Seilern Crescence
RADNÓTI KLÁRA: Szendrey Júlia, a Vadrózsa
BOROVI DÁNIEL: Habsburg magyar királyi esküvők és a Habsburg-család magyar ágának házasságkötései a 19. század második felében
ORGONA ANGELIKA: Amerikai menyasszony. Magyar mágnások menyegzői a tengerentúlon
TORONYI ZSUZSANNA: Egy rejtélyes esküvő
SOMOGYI ZSOLT: A menyasszony: színésznő
TÓTH ERZSÉBET FANNI: Deportált menyasszonyok
NEM ADOM A LÁNYOMAT ARANYHINTÓ NÉLKÜL
Menyegzői reprezentáció
KOLLÁR CSILLA: Egy vélt menyasszonyi ruha valós története. Mária királyné ruhája a Magyar Nemzett Múzeumban
BUBRYÁK ORSOLYA: Főúri menyasszonyok és ajándékaik a kora újkori Magyarországon
BOGNÁR KATALIN: A menyasszony és a fényképész. Esküvői pózok műtermi fényképeken. 1860-1945
SÁNDOR ILDIKÓ: Párválasztás, lakodalom és menyasszony népköltészetünkben
SALY NOÉMI: Csigacsinálás és francia pezsgő. Lakodalmi étkezési szokások falun és városon
Oldalszám: 319+647
Kiadási év: 2023