
Nincs termék a kosárban!
Erdélyi Zsuzsanna a magyar folklorisztika és a vallási néprajz egyik meghatározó alakja, aki az elmúlt évtizedekben elsősorban az archaikus népi imádságok felfedezésével, műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi és folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett szakmai tekintélyt nemcsak idehaza, hanem határainkon túl is. Kutatói teljesítményének elismerését az Európa-díj, a Pitré-díj aranyérme; valamint számos hazai állami kitüntetés is jelzi. Munkássága nagymértékben közrejátszott abban, hogy Magyarországon az 1970-es évektől kezdve a vallási néprajz a hatóságoktól is megtűrt tudományos diszciplínaként működhessen. Bár csak alkalmanként adott elő egyetemeinken (ELTE; JATE), nagy hatású publikációival, előadásaival követők és tanítványok sorát indította el kutatóútjukon. 80. születésnapjára éppen ezért tanítványai és pályatársai olyan tanulmánykötetet szeretnének közzétenni a Szent István Társulat segítségével, amelynek elsősorban Erdélyi Zsuzsanna munkássága inspirálta írásait. E tanulmányok főleg a szakrális szövegekkel és a rítusokkal foglalkoznak. Az archaikus imádságszövegek elemzése mellett népénekkel, énekszerzőkkel, szakrális aprónyomtatványokkal, s azok metszet-ábrázolásaival, valamint e szövegeknek a szokásokban és rítusokban való alkalmazásával. A szerzők között folklorista, irodalomtörténész, orvostörténész, művészettörténész és teológus található, jelezvén, hogy Erdélyi Zsuzsanna munkássága számos tudományterület számára volt inspiráló erejű és hatású. A tanulmánykötet írásai új jelenségekkel foglalkoznak; új szempontokat követnek mind tematikusan, mind módszertanilag, mind pedig az elemzés szintjén. Bízunk abban, hogy olvasásukban az Ünnepeltnek öröme telik, hiánypótló jellege miatt pedig fontos kézikönyve lehet a néprajzi, művelődéstörténeti, vallási, néprajzi oktatásnak itthon és a határainkon túli magyar egyetemi kutatói műhelyekben is.
Glatz Ferencnek dedikálta Erdélyi Zsuzsanna.
Tartalom
Lectori salutem!
"Kívül aranyos, belül kegyelmes..." Archaica
Életrajzi beszélgetés Erdélyi Zsuzsannával
Erdélyi Zsuzsanna munkássága
Tabula gratulatoria
"Boldogasszony igéivel..." Archaikus imádságok
Lovász Irén: Az imádkozásról
Tánczos Vilmos: A népi imák ébresztés-motívumáról Csángó szöveganyag alapján
Silling István: Piros hajnal hasadán. A vajdasági magyar archaikus népi imádságok néhány nyelvjárási sajátossága
"Örvendez ég és föld..." Népénekek és legendák
Kríza Ildikó: Az Anasztázia-mondakör magyar vonatkozásai
Kámán Erzsébet: Jegorij, a királylány és a kígyó című orosz népi ének - a Szent György-kultusz terjedése
Lengyel Ágnes: Amulettként használatos XIX-XX. századi szakrális ponyvanyomtatványok
Grynaeus Tamás: Incantationes. Énekelt varázsigék
Barna Gábor: Örvendezz ég és föld.. Ökrös József akrosztichonos énekei
"Nyitva látom mennyországnak ajtaját..." Szokások, rítusok
Limbacher Gábor: Szűz Mária eljegyzése. Egy régi ünnep palócföldi elterjedése a XX. század utolsó harmadában
Szigeti Jenő: Folklór a Miatyánkban - Miatyánk a folklórban
Bartha Elek: Útmenti keresztek a görög katolikusok hagyományos hitéletében
Küllős Imola: Zsuzsanna-játékok XIX. századi református kéziratokban
S. Lackovits Emőke: Adatok a református egyházifegyelemhez Dunántúlon a XVIII-XIX. században
Horváth Sándor: Kegyes társulatok Vas vármegyében
"Vessző kél majd Izáj törzsökéből..." Szent szövegek és ábrázolások
Szilárdfy Zoltán: Szó és kép. Az archaikus szent szövegek tükröződése az ikonográfiában
L. Imre Mária: Vessző kél majd Izáj törzsökéből, hajtás sarjad gyökeréből. Ismeretlen Jessze-ábrázolás a gyulaji templom főoltáráról
Voigt Vilmos: Szent László képe és jelei
Kerny Terézia: Szent László kultusz Calabriában. Nápoly és Altomonte magyar vonatkozású művészeti emlékeiből
Tomisa Ilona: ...az zászlót azon képíróval... írassa meg. Adatok templomi zászlóink ikonográfiájához
Szerzők
Oldalszám: 335
Kiadási év: 2001