Jóllehet a "szocreál" fogalmának tisztázása évtizedek óta viták tárgya, napjainkban is több meghatározása él párhuzamosan. A kötet két művészettörténész szerzője az 1948-as fordulattól az 1950-es évek végéig tartó periódusra, ezen belül a Rákosi korszakra összpontosít. Ebben az időszakban érvényesülnek a magyarországi művészetben az "új korszak" jellegzetességei: a politika legfelsőbb szintjein megfogalmazott és általános érvényűvé tett stiláris, tematikai irányelvek, amelyeket folyamatosan számon kértek a művészektől, valamint a személyi kultusz, a munkás osztály forradalmi harcainak előtérbe helyezése, a politikai és párt propaganda dominanciája, és mindenek előtt a szovjet példák kritikátlan követése. Az építészetben a klasszicizmus volt a hivatalos körök által ajánlott "mintakészlet", ezért az építészeket a modernista jegyek továbbélése miatt érte bírálat. Ugyanekkor a festők és szobrászok heroikus küzdelmet vívtak, hogy megleljék a programoknak megfelelő kifejezési formát. Ám összességében a művészet szocreál "kísérlete", a doktriner elvek kiforratlansága ellenére, vagy éppen azért, nemegyszer valódi képzőművészeti értékeket is felvillantott.

Stílusok - korszakok sorozat

Tartalom

Bevezetés
„Új realizmus” az 1930-40-es években
Újjáépítés és építészet a modernizmus jegyében
A „közösségi művészet” felé
Intézmények, szervezetek, fórumok 1949-ig
Szovjet minták, haladó hagyományok
Az építészeti fordulat kikényszerítése 1949-51
A történelem mint hősköltemény
A szocreál dominanciája 1951—55
SzocreáI a városépítészetben
A főváros átépítése
A hiányzó magasházak
Megvalósult reprezentációs terek
Magánterek és közterek
Művészet és propaganda
A modernizmus újraéledése az építészetben és a környezetkultúrában
A szocreál Sztálin nélkül
Jegyzetek
Válogatott irodalom
Szószedet
Képjegyzék
Névmutató

Oldalszám: 168

Kiadási év: 2010