„Meg­szám­lál­ha­tat­lan órát töl­töt­tem Ve­ker­di Lász­lóval mikor A véges vég­te­len mû­ve­lõ­dés­tör­té­ne­ti so­ro­zat 221 rá­dió­elõ­adá­sát fel­vet­tük és szer­kesz­tet­tem. Va­la­mennyi csil­lag­óra volt szá­mom­ra, már akkor is. Még a vágás fá­ra­dal­mas ru­tin­mun­ká­ja is, iz­gal­mas ka­lan­do­zás­nak bi­zo­nyult a bur­ján­zó öt­le­tek, a meg­le­põ for­du­la­tok gon­do­la­ti há­ló­já­ban. Ve­ker­di a be­szél­ge­té­sek ön­ger­jesz­tõ fo­lya­ma­tá­ban rend­sze­re­sen szét­fe­szí­tet­te a ter­vek ke­re­te­it, min­den al­ka­lom­mal ki­hí­vás volt imp­ro­vi­za­tív gon­do­la­ti mû­re­pü­lés után va­la­mi­képp le­száll­ni a mû­sor­idõ meg­sza­bott ki­fu­tó­pá­lyá­já­ra. Gya­kor­ta hagy­ta fenn a hang­súlyt, je­lez­ve a to­váb­bi el­ága­zá­sok most épp ki­ha­gyott le­he­tõ­sé­ge­it. Rend­kí­vü­li tá­jé­ko­zott­sá­ga ér­zé­keny iz­ga­tott­ság­gal tár­sult. Tu­do­mány­tör­té­net, iro­da­lom, szo­cio­ló­gia, lé­lek­tan vál­tott át egy­más­ba, mély gon­do­la­tok könnyed szub­jek­ti­vi­tás­sal csil­lan­tak fel. Sokat idé­zett, és még töb­bet for­dí­tott ma­gya­rul so­sem­volt-so­sem­lesz kö­te­tek­bõl, mert a mon­dan­dó így volt ele­gáns, a gon­do­lat így vált tel­jes­sé, te­en­dõi mennyi­sé­gét pedig nem szá­mol­ta.
Bi­zo­nyo­sat nem tud­ha­tunk, a tör­té­ne­tek – le­gyen az a tu­do­má­nyé, az iro­da­lo­mé vagy min­de­nes­tül a mû­ve­lõ­dé­sé – ma­gu­kon vi­se­lik a tör­té­net­mon­dó sze­mé­lyét és korát – de Ve­ker­di Lász­ló­hoz ha­son­la­to­san hi­te­les lé­lek­ve­ze­tõt el­kép­zel­ni sem tudok, és nagy öröm, hogy rá­ta­lál­nom meg­ada­tott.”

Sokak le­gen­dás ma­te­ma­ti­ka ta­ná­ra, Herczeg János, rá­dió­szer­kesz­tõ, majd ké­sõbb az Élet és Tu­do­mány fõ­szer­kesz­tõ­je ins­pi­rál­ta A véges vég­te­len haj­da­ni csil­lag­órá­it, amely­ben most része lehet a ked­ves ol­va­só­nak is.

Oldalszám: 280

Kiadási év: 2011