
Nincs termék a kosárban!
A magyarság - mint bármely más nép - korai története homályba vész. Amióta hazánkban történelmet írnak, a múlt avatott és kevésbé avatott, tudományos felkészültségű vagy éppen művészi ihletésű búvárai számtalan eszközzel próbáltak már az időszak közelébe férkőzni. A magyarok esetében valamiféle, legalább valamelyest valószínűsíthető történetet csak a 9. század közepétől lehet elmesélni, ennél korábban legfeljebb egyes elemek, vonulatok látszanak, de a közösség története nem. A könyv ezt az időszakot veszi célba, a honfoglalás előtti száz évet. Ahogyan már előző kötetünkben, A honfoglalók viseletében is tettük, messziről indulunk. Az első, nagyobbik rész alt a környezetet tekinti át, amelyben a magyarok 9. századi története is zajlott: Kelet-Európát. Külön-külön ismerkedünk meg Bizánc és Kazária történetével, a bolgárok, a szlávok vagy a finnugor nyelvű népek vándorlásával. Ebbe az áttekintésbe helyezzük bele azután azt az alig maroknyi történeti információt, amely a magyarokra vonatkozik. Itt és most elsősorban a történelem folyására irányítjuk figyelmünket, nem foglalkozunk részletesebben mondáinkkal, a vallástörténeti kérdésekkel, elődeink harcmodorával vagy életmódjával sem: ezek a következő köteteink témái lesznek.
Tartalom
Előszó (Sudár Balázs)
Kelet-Európa a 9. században
Utak és országok, kereskedők és áruk. Kelet-Európa kereskedelmi kapcsolatai a 9-10. században (Polgár Szabolcs)
Bizánc (Olajos Terézia)
A Kazár Kaganátus (Balogh László)
Kazária régészeti kutatása (Türk Attila)
Alánok (langó Péter)
Volgai Bulgária (Zimonyi István)
Szlávok Kelet-Európában (Gyóni Gábor)
A szlávok őshazája
Keleti szlávok Nyugat-Eurázsiában
Finnugor népek a korai középkorban (Klíma László)
Finnugor nyelvek, finnugor népek
Történeti források
Régészeti források
Eseménytörténet
A Rusz (Gyóni Gábor)
A ruszok megjelenése
Kazárok és ruszok
A Rusz kezdetei (és a magyarok)
A besenyők korai története (Katona Kiss Attila)
A besenyők vándorlása és korai szállásterületei
Történeti események
A korai besenyő régészeti anyag
Magyarok a honfoglalás előtt
A magyarok neveiről (Sudár Balázs)
Magyar és megyer
Türk, szavárd, baskír
Hungarus (Onogur)
A régi magyar szállásterületekről (Szabados György)
Amit az írásos emlékekről és emlékekből tudni lehet
A csodaszarvasmonda
Szkítia három tartománya
Levédia és Etelköz
A magyar vándorlás régészeti nyomai (Türk Attila)
A „keleti" magyarok problémaköre (Vásáry István)
A volgai magyarság: Julianus útja
Mozsarok és mescserek
A baskír-magyar kérdéskör
A Jugria-tan
A kaukázusi magyarok kérdése (Nagy Kornél)
A korai magyar államiságról (Szabados György)
Nép és állam
Állam - a szó és amit jelöl
Magyar államalapítás a 9. században
Hadviselő állam - mozgásban
Az állam szerkezete (Sudár Balázs-B. Szabó János)
Törzsek
Tisztségviselők
Magyarok - magyar nép
Amit a 9. századi magyarok történetéről tudni lehet (Sudár Balázs)
Ismert események
A kazár-magyar kapcsolatok
A kabarok
A besenyő háborúk
Összegzés (Sudár Balázs)
Kötetünk szerzői
Oldalszám: 198
Kiadási év: 2015