A pozsonyi Comenius Egyetem magyar nyelv- és irodalom tanszéke hajdani — hivatalosan sohsem "jogosított" — történész professzorának könyve, melyet kezében tart az olvasó, akkor is a kitűnő művek közé tartozik, ha a halál nem engedte, hogy szerzője befejezze eltervezett munkáját. Sas professzor — számos kiváló történeti munka szerzője — e monográfiáját elsősorban nem a királyi dinasztiáknak és a koronázási ünnepségeknek szentelte. Kifejezetten erről a témáról egyéb szép és figyelemre méltó kiadványok születtek magyar és szlovák szerzők tollából. Bár Sas Andor műve mindenekelőtt helytörténet, s tárgya a város történetének csupán egy részlete: a bécsi kongreszszustól a magyar polgári forradalomig és szabadságharcig terjedő időszak — amint erről bővebben szó esik az előszóban — a szerző módot talál rá, hogy közelebbre s távolabbra visszapillantson a történelmi időben, felidézve azokat az évszázadokat, amikor e szép, nagymúltú és gazdag város még Magyarország fővárosa volt és — Székesfehérvár után — jó ideig itt, a Szent Márton-székesegyházban koronázták meg pompázatos ünnepségek keretében az ország királyait és királynőit. Miért éppen Pozsony lett a királyi koronázó város? Talán elsősorban azért, mert közel esett a birodalom központjához, Bécshez s — a mohácsi tragédiát követően — a Duna védte a török támadásokkal szemben.
Miután II. Lajos magyar király maga is meghal a török elleni mohácsi csatában, utódját, az első Habsburg-házi magyar királyt, I. Fer-dinándot már az új királyi székhelyen a ferencesek pozsonyi rendházában választják uralkodóvá. Bár őt még nem, de flát, Miksát, aki atyját követte a trónon, már itt is koronázzák meg. A szép fekvésű Pozsony 1563 és 1830 között volt a régi Magyarország koronázó és székvárosa. Ami történelmi és társadalmi rangot szerzett számára.
Ne feledjük, hogy Pozsony nemcsak fontos kereskedelmi és postaforgalmi csomópont volt, hanem etnográfiai és művelődési szempontból határterületen épült, ahol három kultúra: a német, a magyar és a szláv érintkezik egymással.

Tartalom