A kötet a Habsburg-dinasztia történelmi szerepével és a birodalom felbomlásával kapcsolatos, a két világháború között született német, osztrák és magyar értelmezéseket, narrációkat tekinti át, elsősorban a német etnicitás szempontjából. Aligha adható valóban megalapozott válasz arra a kérdésre, hogy a 20. század elején, 1914-ben vagy akár 1917-ben az Osztrák-Magyar Monarchiában és Európa más társadalmaiban ki és milyen mértékben látta előre a kontinens egyik legrégebbi és egyben legújabb államának felbomlását. Még ennél is nehezebb lenne megállapítani, hogy mennyiben tartalmaztak visszavetített, utólagos tudást azok az 1918 utáni vélemények, amelyek a széthullás régóta előrelátható volta mellett érveltek. A felbomlás recepciótörténetét kutató történész minden esetben elbeszéléssé szervezett beszámolókkal találkozik, legyenek ezek akár naplók, akár történeti áttekintések, személyes vallomások vagy szakmunkák. Ugyanakkor - ha a pszichotörténeti valóság csak nehezen is közelíthető meg - lehetségesnek tűnik a recepciótörténet másfajta feldolgozása: feltehető a kérdés, hogy a felbomlásról szőtt történetek miképpen osztályozhatóak, hogyan határozhatóak meg az egyes típusok, és főleg: mit mondhatunk el létrejöttükről, mely társadalmi mechanizmusokat látjuk működni genezisük feltárása során. E kérdésekből kiindulva könyvünkben arra törekedtünk, hogy feltárjuk a történeti és politikai emlékezet egyes megkülönböztetett fejezeteit, felfedjük az emlékezet kánonjainak viszonyrend-szerét, valamint az elbeszéléshalmazok társadalmi működésének dinamikáját, rávilágítva a felbomlástörténetek tágabb szociokulturális kontextusára és politikai dimenzióira.

Oldalszám: 460

Kiadási év: 2010