Nincs termék a kosárban!
Az archontológia olyan listákat vagy névsorokat jelent, "amelyek időrendben tartalmazzák egy adott tisztség (hivatal, méltóság) összes viselőjének nevét", valamint a tisztségviselés kezdő és záró dátumait. Kötetünk úttörő jellegű vállalkozás: az országban elsőként adja közre - hivataltörténeti bevezető tanulmányok után - egy megye legfontosabb (központi és járási) tisztségviselőinek, ill. tisztviselőinek teljességre törekvő cím- és névtárát, az első ismert említéstől, 1138-tól egészen kéziratunk lezárásának idejéig, 2000. július 31-ig. Könyvünk három fő fejezetből áll. A megyei közigazgatás, ill. önkormányzati igazgatás történetét bemutató, döntő részben hivataltörténeti tanulmányok az archontológiai adatsorok értelmezését kívánják elősegíteni, miközben részletesen foglalkoznak Zala megye közigazgatásának területi változásaival, az egyes korszakok megyei és járási hivatalszerkezetének jellemzőivel, az adott tisztségek betöltésének módjával, vagy éppen a különböző tisztségviselők feladataival és hatáskörével. Címtárunk korszakokra bontva, azokon belül pedig a hivatali hierarchiát követve adja közre Zala megye - központi és járási - választott tisztségviselőinek (és 1848 előtt választott országgyűlési követeinek), valamint kinevezett főbb tisztviselőinek nevét és szolgálati idejét, névtárunk pedig a személynevek betűrendjében közli a címtárban szereplő valamennyi zalai tisztviselő szolgálati idejét, valamint az általuk viselt tisztségek megnevezését, azaz a címtár teljes adatállományát.
Oldalszám: 524
Kiadási év: 2000