Nincs termék a kosárban!

Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez

Gajáry István: Esettanulmányok a főváros 18-20. századi történetéhez

Cikkszám : S9789637323874
Kiadó:
Budapest Fõváros Levéltára
Fogyasztói ár2.500 Ft
Ár / COM_VIRTUEMART_UNIT_SYMBOL_darab:

Budapest Főváros Levéltára 1977-ben indította útjára Várostörténeti tanulmányok című sorozatát. A sorozat első kötetében Szőcs Sebestyén Budapest Székesfőváros részvételéről értekezett az 1905-1906. évi nemzeti ellenállásban. A sorozatban eddig 12 mű jelent meg összesen 14 kötetben, ezek alapvetően volt és jelenleg is az intézményben dolgozó levéltáros kollégák írásai. Czaga Viktória Házmán Ferencről, Sipos András várospolitikáról és városigazgatásról, szintén Sipos András Péter Csendessel Bécs és Budapest műszaki haladásáról illetve a két város fejlődéséről, Szekeres József a pesti gettók megmentéséről, ugyancsak Szűcs Sebestyén a városi kérdésről az 1832-1836. évi országyűlésen, illetve Bácskai Vera, Gyáni Gábor, Kubinyi András Budapest 1945-ig terjedő történetéről írtak. A sorozat mintegy alsorozataként több kiemelkedő, iskolateremtő, s nagyrészt Budapest történetével foglalkozó történészünk írásait is egybegyűjtöttük, főleg azok közül válogatva, amelyek ma már nehezen hozzáférhetők, s már önmagukban is gátjai annak, hogy kifejtsék a jelentőségükhöz méltó hatást. Gyűjteményes kötetben eddig Bácskai Vera városokkal és polgárokkal foglalkozó dolgozatait, Faragó Tamás Pest-Buda és környéke népességét és társadalmát tárgyaló tanulmányait, Kubinyi András kimondottan a főváros középkori történetét bemutató legfontosabb Írásait, s legutóbb 2012-ben Kövér György bankárokról és banktörténetekről szóló tanulmányait jelentettük meg.
Sorozatunkba szervesen illeszkedik a 2012. szeptember 20-án hosszas betegség után, 58 éves korában elhunyt Gajáry István kollégánk gyűjteményes kötete, amelyben csokorba szedtük István 16 legalapvetőbb tanulmányát, amelyek úgy módszertani-. mind esettanulmányként példaértékűek. István ezen dolgozatai szinte egytől egyig alapkutatásnak számítanak és megkerülhetetlenek Buda és Pest, illetve Budapest 18-20. századi (társadalom)történetének feltárásához. Fiatalon elhunyt kollégánk a főváros levéltárának kutatótermi felügyelőjeként az eddig megjelent kötetek szerzőinek többségével személyes jó barátságban volt, István témaválasztásait is inspirálták. Kövér György írta Istvánról búcsúztatójában: „Szinte alkotótársul szegődtél, s olyan tudás birtokába juttattál, amelyről magam korábbam nem is álmodtam... Csak a jó ég tudná megszámolni, hány jegyzetben mondtam neked köszönetet. S hogy háányban mondhattam volna még."

Kelt Budapesten, 2013 februárjában

Á. Varga László

 

Tartalom

Előszó
Pályakép
A Fővárosi Levéltárban folyó levéltári, tervtári és könyvtári kutatások A főváros történetének kutatási forráshelyei
A pesti Hupf-Mayerhoffer család. A társadalmi átrétegződés egy tipikus esete a 18-19. században
A pesti tanácsi vagyonleltárak, 1702-1848
A budai gyáripar a reformkorban. Gyámokok a város társadalmában
A városi tanácsi hagyatéki irategyüttesek az 1848 előtti társadalomtörténetének kutatásaiban
A kézművesipar határain? Gyámokok, bedolgozók és alkalmazottak az 1840. évi gyártörvény időszakában - szempontok a késöfcudalizmus-kori gyáripar történetének kutatásához
Modem ipari-társadalmi konfliktusok hiánya. avagy miért nem fejlett a budai ipara reformkorban
Adatok a pest-budai manufaktúra-alapításokról és -alapitókról
Buda város levéltára, 1686-1848. Félúton egy levéltári kalauz felé
Óbuda mezőváros lakosságának foglalkozási összetétele a 18. század végén
Óbuda keresztény népessége és társadalma a 18. század végén, 1786-1789. Esettanulmány
Ünnep és „ünneplés”. Egy színházi bemutató a dualizmus hajnalán
Óbuda lakosságának rétegződései a 18. század végén
Szempontok a Zwaek-szeszgyár 1915 és 1950 közötti történetének megírásához
Egy kettétört tudóspálya. Ungár László vázlatos életrajza
Áll egy ház. valahol... Egy vízivárosi ház dezidentifikálása
A tanulmányok eredeti megjelenési helye
Gajáry István publikációi
Névmutató

 

Oldalszám: 250

Kiadási év: 2013

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.