
Nincs termék a kosárban!
Szöveggyűjteményünk célja az újkori magyar társadalomtörténet 19. század közepéig terjedő szakaszának tanulmányozásához szükséges válogatott magyar nyelvű feldolgozások kötetbe gyűjtése volt. A közölt írások, szándékunk szerint, döntő mértékben az 1700-1848 közötti időszakra vonatkoznak, bár ezt nem értelmeztük minden esetben túlságosan szigorúan. Egyes szerzők ugyanis jóval nagyobb ívet rajzoltak és mondanivalójukat esetenként a középkorban kezdték, ugyanakkor más témák tárgyalásánál - különösen a néprajzos szerzők esetében - egészen a 19. század végéig, a 20. század elejéig is elkalandozhattak. Amikor ugyanis a hagyományos paraszti társadalom vagy a polgári, kisnemesi életmód kérdései állnak az elemzés középpontjában, akkor sokszor indokoltabb lehet egy szerencsésnek mondható módon sokáig fennmaradt régi típusú jelenség, gondolkodási modell bemutatása, mint kizárólag a források kronológiájához való merev ragaszkodás. A két kötet tartalmát alapvetően a társadalomtörténetről kialakított szemléletünk határozza meg, mely egyaránt magába foglalja az egyesek által történeti szociológiának is nevezett társadalomszerkezettel, társadalom-szervezettel és a társadalmi folyamatokkal kapcsolatos megközelítéseket, az életmód és mentalitás témakörét, valamint a tárgyi kultúra történetének számos, főként az életmódhoz kapcsolódó kérdését.
Szinte olvasatlan állapotú használt könyv.
Oldalszám: 452+449
Kiadási év: 2004