Nincs termék a kosárban!

A mesterség iskolája

A mesterség iskolája

Cikkszám : S9789630398046
Kiadó:
Osiris Kiadó
Fogyasztói ár6.500 Ft
Ár / kg:

Amikor kutatással eltöltött évtizedek után, az 1980-as évek végén Bácskai Vera tanítani kezdhetett az egyetemen, hamarosan egyre több olyan diák jelentkezett a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék titkársági szobájában, aki nem csak "átvészelni" akarta a bölcsészkari előadásokon és szemináriumokon kötelező, többnyire az események pontos felidézésére szorítkozó stúdiumokat. Mi, későbbi tanítványai, folyosói híresztelésekből tudtuk, hogy Bácskai Verától másképpen lehet tanulni a történelmet. Megközelítésében a történetírás egyszerű leírása helyett kérdések megfogalmazását jelentette. Az órákon a város és a polgár történetileg változó fogalmaival, a városi társadalmak konfliktusaival, a városok közötti kapcsolatrendszerrel és a magyarországi kapitalizmus kezdetének értelmezésével foglalkozott.
Hosszas levéltári kutatómunkája során szerzett alapos és kiterjedt forrásismerete és kutatói tapasztalata lehetővé tette diákjai számára, hogy elsajátítsák a történészmesterséghez szükséges készségeket. Bácskai Verától tanultuk (tanuljuk), hogy a levéltári munka a közvélekedéssel ellentétben nem lélekölő és monoton adatgyűjtés, hanem szenvedély. A történettudomány, ahogy ő képviseli, nemcsak a múlt rekonstrukciója, hanem reflektív viszonyulás a bennünket körülvevő világhoz és önazonosságainkhoz. Emellett rávezetett arra is, hogyan készítsünk logikusan felépített, adatokkal alátámasztott és színvonalas érvelésre épülő történeti dolgozatokat.


Nagyon jó állapotú használt könyv

Tartalom

Előszó
A történelem elgondolása
Kertész Noémi: Történelmi tudat és hőskultusz a lengyel függetlenség elvesztése után
Szívós Erika: Kartársak és harcostársak. Vázlat a professzionalizáció magyarországi történetéhez
Bognár Bulcsu: Hajnal után szabadon? Hajnal és Erdei magyar polgári átalakulásáról szóló társadalomrajzairól
Regisztrált városlakók
Granasztói Péter: A tárgyaktól a tárgyak rendszeréig. Két példa a faktoranalízis alkalmazására
Fazekas Csaba: Városok és szerzetesrendek Magyarországon 1846.ban
Tóth Árpád: A megőrzött presztízs. Pozsony rendi polgársága a XIX. század első felében
Güntner Péter: Társadalmi rétegződés és vagyonszerkezet Sopronban a századfordulón
Müller Ildikó: Nők iskolája. Az első magyar lánygimnázium oktatói és diákjai (1896-1917)
Konfliktus és erőszak
H. Németh István: A szabad királyi városok mezővárosi politikája a XVII. században
Mátay Mónika: Barta Gergely contra Zefer Mária: egy XIX. századi debreceni válóper dilemmái
Bódy Zsombor: A hétköznapi élet története. Munkás visszaemlékezések a századforduló idejéből
Kende Tamás: Pogrom forradalom idején. Két orosz pogrom 1905-ből
Tischler János: A modell csapdája. Magyarország és az 1980-81-es lengyel válság
Szegények és szűkölködők
Cser Erika: A pesti kényszerítő dologház történetéből
Czoch Gábor: A reformkori közigazgatás az éhínséggel szemben (1845-47)
Polyák Andrea: A IX. ügyosztály. Szegénysorsok Budapesten a XIX. század végén
Benedek Gábor: Adatok a dualizmus kori állami ipartámogatáshoz (1881-1914)
Szocializmus a városban - város a szocializmusban
Majtényi György: Mobilitás és életstílus. Szakérettségisek életútja
Horváth Sándor: Mentális térképek Sztálinvárosban
Germuska Pál: Tradíció nélkül. A magyarországi szocialista városok önképe, 1949-1989
Varga Balázs: Várostérkép. Az ötvenes-hatvanas évek magyar filmjeinek Budapest-képe
Bácskai Vera életrajza
Bácskai Vera publikációinak válogatott jegyzéke

 

Oldalszám: 528

Kiadási év: 2000

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.