Erdély, a "magyarabb magyarok" földje, évszázadokig a "nemzeti állam" õrzõje, a "magyarság védõbástyája", a nemzeti mítoszok tündérkertje. Amikor a második bécsi döntést követõen északi része újra magyar szuverenitás alá került, elképzelhetetlennek tûnt, hogy lakói ne kizárólag magyarként tekintsenek magukra, ne a nemzeti egység jegyében határozzák meg önmagukat. A mindennapok azonban hamar felszínre hozták azt is, ami nem összekötötte, hanem elválasztotta Erdélyt és az anyaországot. A kisebbségi lét, a két évtizedes külön történelem, az elsõ világháborút követõen megfogalmazott saját ideológiák, az "erdélyiség" - párosulva a regionális elit pozícióõrzésével - nem csak egy társadalmi monopóliumra törekvõ pártot hívott életre, hanem egy határozottan megfogalmazott és képviselt ideológiát is, ez pedig egy elkülönülõ erdélyi identitás megfogalmazását is céljául tûzte ki. A kötet arra keresi a választ, hogy milyen módon próbálta enyhíteni-oldani ez a sajátos, a korszak jobboldali szociális reformeszméihez kapcsolódó ideológia és az "erdélyiség" mint identitás, a nemzeti egység és a tényleges "szétfejlõdés" feszültségeit, hogyan viszonyult az anyaországhoz és a kisebbségekhez? Miként alakult ki az egykor demokratikus tartalmú erdélyiség "színeváltozásával" egy szuprematista, nagymagyar és paradox módon mégis elkülönülõ eszmeiség az immár többséggé lett magyarság elitje körében?

Oldalstám: 188

Kiadási év: 2008