„et continuans ipsi antiquo operi" szól Péter püspök szerződése Tyno fia Jánossal. A szövegrészlet azonban nemcsak az 1280-as évek végére illik rá. A régi mű folytatása, kijavítása, megújítása századokon át adott tennivalót a püspökség számára. Elegendő felidéznünk, hogy a 12. század végén megkezdett új katedrálist félkész állapotban érte a tatárjárás kegyetlen pusztítása, majd ki sem javíthatták, és be sem fejezhették teljesen, amikor a szászok haragja söpört végig rajta. Ezt követően állapodott meg Péter püspök a Magyarországon dolgozó kevés név szerint ismert építőmesterek egyikével a munka folytatásáról. Tevékenységének tárgya vitatott, a következőkben a szerződés új értelmezését kínáljuk. A "régi mű folytatása" azonban nemcsak a székesegyház anyagi valójára érthető. Történetének alaposabb megismerése, újabb és újabb részleteinek feltárása, tisztázása éppen úgy a korábban elvégzett munka továbbvitele. A kép részletezése, színezése vagy éppen átszínezése sok esetben lehetetlen volna elődeink műveinek hiányában. Téziseik kritikája, olykor cáfolata ezért nem lebecsülése, hanem valós értékelése gondolataiknak, erőfeszítéseiknek, amelyek révén az utókor tisztább an, s messzebbre láthat - hasonlóan a középkori kapubélleteken a próféták nyakában állva ábrázolt apostolokhoz. Munkánk indítéka különös helyzetből adódott. A székesegyház tornyainak és előcsarnokának helyreállításához 1990 után - fél évszázadon belül másodszor is - állványzat épült. Az északi torony falfelületeinek hagyományos, kőfaragómódszerrel történt megújítása után a Márton Áron születésének 100. évfordulója előtt tisztelgő ünnep miatt 1996 nyarán elhatározták az állványzat bontását. Tudomásunkra jutott, hogy az elérhető fal felületekről nem készült dokumentáció, ezért az utolsó pillanatokban - meglehetősen szerény technikai és anyagi feltételek birtokában - megpróbáltuk pótolni a hiányosságot. Az építészeti felmérés mellett a székesegyház északi toronyának első emeletén Möller István által elhelyezett kőtár megtisztítását és feldolgozását is célul tűztük ki. A tennivalókat Takács Imrével közösen terveztük el. Az építészeti felmérésbe bekapcsolódott Emődi Tamás, a kőtár feldolgozásába Mikó Árpád, Kovács András, Papp Szilárd és Tóth Sándor. A felmérésben és a kőtár nem csekély feladatot jelentő kitakarításában kolozsvári és budapesti művészettörténész-hallgatók segédkeztek. A székesegyház nyugati részének építéstörténetével kapcsolatban a felmérés közben több fontos megfigyelést rögzítettünk Emődi Tamással. A felmérések feldolgozása, majd a hosszház építése, főként Tóth Sándor által feltárt menetének újbóli átgondolás a révén a nyugati rész építésmenetét az eddigieknél vélhetőleg hitelesebben sikerült vázolni, és beilleszteni a székesegyház egészének történetébe.

A püspöki palota mindig háttérbe szorult a székesegyház mellett. Megismerését, építéstörténetének feltárását jelentősen nehezíti több részre tagoltsága és állandó használata. Sajnálatos, hogy mindeddig nem sikerült érvényesíteni abban a kivételes helyzetben rejlő lehetőséget, hogy Gyulafehérvár esetében a püspöki - a kora újkor folyamán fejedelmi - székhely komplex vizsgálatára lenne mód. Növeli a helyzet jelentőséget, hogy éppen a falkutatási megfigyelések igazolták, hogy a kora újkori köntös alatt a palota is jelentős középkori maradványokat őriz. Az 1996-ban megfogalmazott felvetések 1999-ben nyertek bizonyosságot a középkori maradványok felszínre kerülése révén, amelyet D. Mezey Alice, Emődi Tamás és Simon Anna részvételével korlátozott mértékű kutatás követhetett. Az első világháború előtt Möller István által létrehozott kőtár a 2000-es években újra gyarapodásnak indult. A legnagyobb számban a Daniela Marcu Istrate által végzett régészeti feltárások során bukkantak elő kőfaragványok, de a falkutatások révén is számos töredékkel lett gazdagabb a gyűjtemény. E könyv harmadik része az újabban előkerült kőtöredékek feldolgozását tartalmazza. A kötetben szereplő tanulmányok hosszú időn át alakultak.

Oldalszám: 360

Kiadási év: 2010