
Nincs termék a kosárban!
Milyen lesz a jövő városa, és milyen lesz a jövő Budapestje 2050-ben, ha jelentősen megváltozik Földünk környezeti állapota a népességnövekedéssel, az urbanizációval, az energiafogyasztás növekedéssel, a fosszilis készletek kifogyásával, a környezetszennyezés mértékének növekedésével összefüggésben? A környezet változása hat az energiarendszerekre, a -hálózatokra, és az energia felhasználó egységekre, és a gondolkodásra, és jelentősen átalakítja a természeti és települési környezetünket, a városokat, épületeket, háztartásokat. Az építészek egyik alapvető feladata az emberi környezet, és a települések jövőjének kutatása. A Műegyetemen zajló program [1] során is, a többi kar mellett, az Építészmérnöki Kar a kialakuló új rendszerek épített környezetre és társadalomra gyakorolt hatását vizsgálja, melyről az első fejezet nyújt összefoglalót. A mérnökök által fejlesztett technikai újításoknak az emberi környezetünkbe történő harmonikus integrálását érintik az elemzések, és kiterjednek a települési környezet demográfiai és migrációs átalakulására, valamint a versenyképes gazdaság koncentrálódásából, a fizikai hálózatok avulásából, és a környezetszennyezésből származó kihívásokra is. Az alapkérdés az, hogy a jövő épített környezete meg tud-e majd felelni az emberi társadalom fennmaradásához, a fenntarthatósághoz szükséges igényeknek.
Tartalom
BEVEZETÉS
A KUTATÁS ALAPJAI, KERETEI, HIPOTÉZIS
A KUTATÁS EGYETEMI ÉS KARI ALAPJAI
A KUTATÁS MENETE, MODELL, HIPOTÉZIS, FELTÉTELEK
A PESTI BELVÁROS KIALAKULÁSA
BUDAPEST GAZDASÁGI SZEREPE ORSZÁGOS ÉS NEMZETKÖZI ÖSSZEHASONLÍTÁSBAN
A PESTI BELVÁROS KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE
A PESTI BELVÁROS TÖMBJEINEK SŰRŰSÉGE
JÓZSEFVÁROS ÉS A 8-044 SZÁMÚ TÖMB TÁRSADALMI VÁLTOZÁSAI 1870-2000
A 8-044 SZÁMÚ TÖMB KIALAKULÁSA ÉS FEJLŐDÉSE
A PESTI TÖMBÖK ELLÁTÓRENDSZEREI - KIALAKULÁSUK ÉS FEJLŐDÉSÜK
A VÁROSI TÖMBÖK MEGÚJULÁSI LEHETŐSÉGEI
A TELEPÜLÉSI FENNTARTHATÓSÁG MÉRÉSE
FENNTARTHATÓ TÖMBÖK PÁRIZSBAN
SKANDINÁV FENNTARTHATÓ TÖMBÖK
LAKÓTERÜLETI REHABILITÁCIÓ BÉCSBEN - KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FENNTARTHATÓSÁGI SZEMPONTOKRA
A PESTI BELVÁROS 2050 UTÁN
A JÖVŐKUTATÁS MÚLTJA ÉS FŐ IRÁNYAI
BUDAPEST 2050 UTÁN
A HIPOTÉZIS KIÉRTÉKELÉSE
A KUTATÁS OKTATÁSFEJLESZTÉSEI EREDMÉNYEI
A VÁROSI TÖMB FENNTARTHATÓSÁGA - VÁROSÉPÍTÉSZETI TANTÁRGY 2012-BEN
FENNTARTHATÓ KISVÁROSOK - MEGÚJULÓ SZEMLÉLET A KOMPLEX TERVEZÉSBEN
A KISTELEPÜLÉSEK FENNTARTHATÓSÁGA - A TANSZÉKI TERV 3 TANTÁRGY TEMATIKÁJÁBAN
NAGYVÁROSI FENNTARTHATÓSÁG - ÚRBAN FUTURE LABORATORY STUDIO
FENNTARTHATÓSÁG ÉS TELEPÜLÉSI KÖRNYEZET - A BSC KÉPZÉS KOMPLEX ÉS DIPLOMA TÁRGYÁNAK ÚJ TEMATIKÁI
A MONOGRÁFIA SZERZŐI
Oldalszám: 209
Kiadási év: 2012