Nincs termék a kosárban!

Déry Attila: Nemzeti kísérletek építészetünk történetében

Déry Attila: Nemzeti kísérletek építészetünk történetében

Cikkszám : S9630454777
Kiadó:
Terc Kiadó
Fogyasztói ár4.500 Ft
Ár / kg:

E tanulmány eredetileg azon kísérletek összegzéseként keletkezett, amellyel a XIX. század végétől kezdődően a magyar építészek fel akarták váltani az akkor még Magyarországon uralkodó, ám a társadalom által megunt építészeti stílust, az eklektikát. Ezen írás, ellentétben a művészettörténeti tanulmányok megszokott formájával, nem egy keletkezésével és lezárulásával keretezett és önnön „zenitjén” diadalmaskodó folyamat bemutatása, hanem olyan töredékes, önmagukban sokszor kevéssé logikus, gyakran párhuzamosan zajló, egymásra ható, egymás nélkül elképzelhetetlen történések leírása, amelyek sem külön, sem együtt nem vezettek sikerhez. Közös bennük kudarcuk oka.
A könyv egy többéves tudományos munka rendszerezett feldolgozása. Témája az építészetben megnyilvánuló nemzeti törekvések, melyek az eklektikában, illetve annak felváltására irányuló kezdeményezésekben tetten érhetők. A komoly előkutatást, levéltári munkát igénylő műben felvonulnak a tárgyalt időszak jelentős építészei, épületei. Ajánlható a könyv minden építésznek és művészettörténésznek, hiszen gyakran szükséges egy-egy adat vagy tény ismerete, amihez a könyv nagy segítséget nyújt.

Tartalom

A NEMZETI MŰVÉSZET ELSŐ KÍSÉRLETEI
Nemzeti építészet első kísérletei a reformkorban
Henszlmann Imre és hatása a magyar építészek gondolkodására
A romantikus építészet problémái. A “tervező'’ építész társadalmi szerepének kialakulása
A Vigadó. Feszi Frigyes és mítosza
Építészeti viták az Akadémia épületéről
A nemzeti eklektika nyitánya
AZ ÉPÍTÉSZETI EKLEKTIKA
Diadalérzet és puritanizmus. Az eklektika első nemzedékének filozófiája
A bérház, mint tipikus építészeti feladat. A polgári reprezentáció
Ney Béla
Az anyag és forma "ellentmondásai”
A '‘közös’’építészeti nyelv használhatósága
Alternatívák keresése a történeti építészet eszköztárában
A magyar építészet osztrák-német orientációja
Az eklektikus építészet zsákutcájának felismerése. A "modernek” kritikái
A XIX. SZÁZAD VÉGI MAGYAR TÁRSADALOM BOMLÁSA
A gazdasági fejlődés... társadalmi ellentmondásai
A konszenzus eltűnésének következménye. A két “kosár"
Az egyházpolitikai vita és következményei
A koalíció (1905-1910) kudarca
A pozitívizmus zsákutcája
A tudati válság határa
A XX. SZÁZADI ÉPÍTÉSZET ALTERNATÍVÁI. AZ ÉPÍTÉSZETI EKLEKTIKA
Egy “különleges" társadalmi réteg. Az építészek helyzete
A XX. század eleji konzervatív építészeti mozgalom problémái
A nemzeti eklektika kísérlete
Az 1918 előtti neobarokk építészet
A monumentalitásban rejlő építészeti lehetőségek. Alpár Ignác
A bérház-etalon bomlása. Az építészeti gyakorlat változása
A NEMZETI ÉPÍTÉSZET ÚJABB KÍSÉRLETE
A nemzeti építészet iránt feltámadó érdeklődés
Huszka József
Lechner Ödön
Lechner Ödön kortársai és az utókor szemében
A magyarság és a magyarosság építészeti kérdései
A “NÉPI” NEMZETI ÉPÍTÉSZET
Egy lehetséges út; angol példák nyomán
Kós Károly
Egy másik lehetőség; a finn példa... és elutasítása
Lajta Béla
Medgyaszay István
Az építészeti idill formai és gyakorlati problémái
A nemzeti építészet kudarcának felismerése a XX. század elején
A NEMZETI, NEMZETKÖZIBE OLTÁSA. SZECESSZIÓ, ORNAMENS MODERNIZMUS
Az eklektikától való elválás intellektuális kísérlet jellege
Szecessziós, modern, magyaros... az elnevezések gondja
Az “ornamens modernizmus”
A Lechner-epigonok útja
Az ornamens modernizmus társadalmi háttere és fogadtatása
Nemzetközi stílus, osztrák példa. A történeti stílusok hatása
Az ornamens modernizmus konzervatív megítélése
Az ornamens modernizmus redukciója. Magyaros iskolaépítési “stílus"
A kortárs építész véleménye és a vita hiánya
A ornamentika alkalmazásának korabeli kritikája
A szecesszió ihlette irányzatok társadalmi fogadtatása
Az századelő építészeti kísérleteinek kudarca. A szecesszió kurta utóélete
AZ ÉPÍTÉSZETI EKLEKTIKA UTÓÉLETE
Az első világháború utáni konzervatív hullám
A neobarokk
A neostílusok egyéb kísérletei
A Rákosi-korszak újklasszicizmusa és népiessége
Az építészeti archaizálás újabb kísérlete
A NEMZETI MŰVÉSZET ÚJABB KÍSÉRLETEI
A nemzeti építészet iránti érdeklődés feltámadása 1920 után
Új népies irányzat a német befolyás időszakában. Fettich Nándor
A második világháború alatti építészeti vita. Padányi Gulyás Jenő
“Nemzeti" építészet a második világháború után. A “tulipán-vita”
A nemzeti építészet újabb kísérletei. Az organikus építészet problémái
Az organikusságból kinövő prefiguratív kulisszaépítészet
A NEMZETEK FELETTI ÉPÍTÉSZET ZSÁKUTCÁJA
Az építészek társadalmi felelősség-tudatának kialakulása
Az építészek társadalmi felelősség-vállalása
ZÁRÓSZÓ ÉS TANULSÁGOK FÜGGELÉK
Alpár Ignác
Baumgarten Sándor és Herczegh Zsigmond iskolaépületei
Huszka József
Kabdebó Gyula
Komor Marcell
Kós Károly
(Kismaity-) Lechner Jenő
Medgyaszay István
Ney Béla
Rerrich Béla
Toroczkai Wigand Ede
Rövidítések
TÁRGYMUTATÓ

 

Oldalszám: 300

Kiadási év: 1995

Ajánljuk még:

Please publish modules in offcanvas position.