
Nincs termék a kosárban!
Gecsényi Lajos majd félévszázad óta testesíti meg a levéltárostörténész típusát. Miközben volt beosztott levéltáros, a megyei pártarchívumok szakmai irányítója, megyei levéltárigazgató, bécsi levéltári delegátus és végül 12 esztendőn át a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, nyugdíjasként az MTA Történettudományi Intézete tudományos munkatársa. Ugyanekkor kulturális és vezető szakmai folyóiratok felelős szerkesztője, szerkesztő bizottságok, a tudományos közélet számos grémiumának tagja, vezetője, levéltáros évfolyamok egyetemi oktatója, támogatója sok éven át. Mindezt egy olyan generáció tagjaként tette, akik számára még természetesnek számított, hogy a történettudomány művelése bizonyos értelemben közösségi cselekvés is, és nem csak saját legszűkebben értelmezett kutatómunkánk folytatása.
Tartalom
Köszöntő
Tanulmányok
I.
Glatz Ferenc: A magyar közgondolkodás osztrák-képe az újkorban
K. Lengyel Zsolt: Hungarológia, finnugrisztika és Kelet-Európa-kutatás Németországban. Egy kulcskérdés, két válasz és néhány tartalmi következmény
Pók Attila: Gondolatok a progresszió fogalmáról
R. Várkonyi Ágnes: „Örökül a jövő nemzedékeknek”. (A folyamatosságról a magyar történetírásban)
II.
Bilkei Irén: Mohács előtt... Zala megye Jagelló-kori történetének vázlata
Búza János: Egy nagykőrösi nemes győri kapcsolatai a 17. század közepén
Dominkovits Péter: Az állami pénzügyigazgatás és főúri szolgálat kettőssége. A kamarai hivatalviselő, főúri familiáris Rauch Dániel
Draskóczy István: A dési sókamara gazdálkodása a 16. század közepén. Egy adalék Fráter György gazdaságpolitikájához
Fodor Pál: Királynék fogságban. Tinódi egy félreértett históriás énekéről
G. Etényi Nóra: Reprezentáció Regensburgban 1664-ben
Guszarova, Tatiana: ><A nagy réghy dicsiretes magyar gyókérbóll ky nőtt szép ágh...» Berényi György báróságára írt Gratuláció
H. Németh István: Városok a csőd szélén? A magyarországi szabad királyi városok eladósodásának hátteréhez
Hegyi Klára: Egy török illetéklista tanulságai
Horváth József: Adalékok a 17. századi győri otthonok berendezéséhez és díszítéséhez - végrendeletek és inventáriumok tükrében
Kenyeres István: A magyarországi réz- és marhakereskedelemmel kapcsolatos nemzetközi hitelügyletek a 16. század második felében
Kulcsár Krisztina: Adalék a Helytartótanács 1769. évi reformjához. Albert szász-tescheni herceg első helytartói évei és 1768. évi előterjesztése
Molnár Antal: Katolikus missziók a Balkánon XI. Ince pápasága idején (1676-1689): A csúcsponttól a pusztulásig
Oborni Teréz-Varga Szabolcs: A béke mint a hatalmi propaganda eszköze Jagelló (II.) Ulászló és Szapolyai (I.) János uralkodása idején
Pálffy Géza: Örök vesztesek vagy örök nyertesek? Felkelések a kora újkori Magyarországon és Erdélyben
Péter Katalin: Szent emlékezetű Miksa király privilégiuma a Szepesi Kamarától Sárospataknak
Solymosi László: Szőlőbirtok és oklevéladás a középkori Magyarországon
Szabó Péter: János Zsigmond végrendelete (1567) és végrehajtása (1571)
Tózsa-Rigó Attila: Bécsi kereskedők keleti irányú kapcsolatrendszere és pozsonyi partnerei a 16. században
Zsoldos Attila: Hűséges oligarchák
III.
Bertényi Iván: „Magyar színekkel ékesített két zászló” a kőbányai lebegővasút József nádor jelenlétében tartott átadásán (1827)
Hermann Róbert: Kísérlet az önálló magyar hadtudomány megteremtésére 1790-1867
Molnár András: Deák zalai tisztelői. A Deák Ferenc nevelési alapítvány első évtizede (1840-1850)
Tilcsik György: Látogatás Batthyány Lajos gróf Vas vármegyei uradalmainak elpusztult levéltáraiban. A dobrai, a szalónaki, a tótmaráci és
az ikervári uradalmakról 1850-ben felvett leltárak levéltári jegyzékei
IV.
Anderle Adám: A kubai forradalom előtörténetéhez. A Kubai Aprista Párt (1933-1937)
Fazekas Csaba: Prohászka Ottokár a XIII. Országos Katolikus Nagygyűlésen, 1920. október
Hajdú Tibor: A magyar ellenállás legitimista hercegnője: Odescalchi Károlyné
Kozári Monika: Az elismert vállalati nyugdíjpénztárak
Mezey Barna: Miniszterbuktatás 1871-ben. Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter lemondása
Molnár Judit: Két város, két politika, egy végeredmény. Pécs és Szeged zsidótlanítása 1944-ben
Mürber Ibolya: A magyar külpolitika és az Anschluss-kérdés 1927-1932 között
Pritz Pál: Emlékirat és napló, avagy emlékirat a naplóban
Somogyi Éva: A nyugdíj. (Az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztériumaiban szolgáló magyar tisztviselők nyugdíja).
Szabó Róbert: Egy magyar arisztokrata útja a 20. századi politikai pártokban
Szakály Sándor: „Özvegy Koltschakné” (Sophie Koltschak) levele „Nagyméltóságú Horthy tengernagy úrnak, Magyarország kormányzójának”
Sz ékely Gábor: A brit, a francia, a német és a szovjet diplomácia a II. világháború előestéjén
Vonyó József: Kísérlet a magyar társadalom totális megszervezésére, 1933-1936
Vörös Boldizsár: Kommunikáció a válságban - válság a kommunikációban?
„Oroszpánik” Budapesten az őszirózsás forradalom idején
V.
A . Sajti Enikő: Tito 1947-es magyarországi látogatásának előzményei
Baráth Magdolna: Az emigrációs politika új útjai az 1956-os forradalom után.
Kísérlet a magyar emigráció megnyerésére és felbomlasztására az 1956-os forradalmat követően
Balogh Margit: „A bíboros már nem lakik nálunk”. Mindszenty József bíboros érsek távozása a budapesti amerikai nagykövetségről (1971. szeptember 28.)
Burucs Kornélia: A víz a háztartásban
Erdődy Gábor: „A moralitásnak, ennek a hatalmas erkölcsi forrásnak egy egész nép vált részesévé...” (A politikus Antall József az 1956-os forradalomról és szabadságharcról)
Feitl István: A Kádár-rendszer alkotmányossága
Fiziker Róbert: „Szenvedély és szemmérték”. Fred Sinowatz, a történész
Fülöp Mihály: Szövetséges versenyfutás Németország és Ausztria ellenőrzéséért
Garadnai Zoltán: Franciaország keleti nyitási politikája 1966-ban
Izsák Lajos: A Tildy-kormány politikája
Kardos József: Két politikai fordulat - két oktatási párthatározat. (Oktatáspolitika 1950-1954)
Katona Csaba: Forradalom előtt - avagy nagymagyar út Moszkva felé? Néhány gondolat Szekfű Gyula 1945 utáni szerepvállalásáról
Má thé Gábor: Különös közjogi felhatalmazások (1944-1949)
Mikó Zsuzsanna: A népbírósági jog és a budapesti népbíróság működése 1945-1950
Seres Attila-Vida István: A szovjet-jugoszláv viszony kérdése az SZKP KB Elnökségének ülésein, (1955-1958). Dokumentumok
Simándi Irén: „Mi újság a piacon?” Közellátási helyzetkép a rádióban 1946
Sipos Levente: Részleges közkegyelem 1959-ben és 1960-ban
Sipos Péter: Jugoszlávia felosztása 1941-ben
Szabó Csaba: A katolikus egyház elleni koncepciós perek Magyarországon (1946-1972)
Varga Zsuzsa: Nyugati nyitás a magyar agrárpolitikában az 1960-as években
Gecsényi Lajos műveinek bibliográfiája (1966-2012) Összeállította: Pótó János
A kötet szerzői
Tabula gratulatoria
Oldalszám: 908
Kiadási év: 2012