Nincs termék a kosárban!
Nincs készleten
Szigliget mintegy 1200 állandó lakosú település a Balaton északi partjának nyugati medencéjében. Szigliget azonban jóval több annál, mint amit útikönyvekben olvasni iv^"
vagy fotókon látni lehet róla.
Mióta több mint ötven esztendeje megnyitotta kapuit az egykori Esterházy kastély falai között az egyetlen szóval csak Alkotóháznak nevezett intézmény, a település a magyar irodalom egyik kultikus helye lett. Nemcsak írók, költők, műfordítók fordulnak meg benne, hanem zenészek, képzőművészek és szerencsés civilek is, akik mind hírét viszik annak a különleges hangulatnak, nevezzük nagyképűen akár aurának, akár misztikusan varázslatnak, aminek itt részesévé válik a látogató.
Mi a titok nyitja?
Pontosan nem is lehet meghatározni, csak körülírni. Az, hogy a falunak ma nincs saját vasútállomása. Az, hogy a sok újonnan épült nyaraló, olykor már ide nem illően hivalkodó, tájidegen építmény ellenére, mégis őrzi az egykori népi építészet báját és hagyományát. Az, hogy a forró nyári hétvégéken reázúduló turisták ellenére békesség honol a tájon. Az, hogy a település őslakosait nem rontotta meg a napi kapcsolat egy másik élettempóhoz szokott, zaklatott idegzetű vendégsereggel.
Mindegyik és egyik sem.
Ebben az impozáns albumban talán megtalálhatjuk a választ erre a kérdésre. A fotókkal, festményekkel, rajzokkal gazdagon illusztrált kötet először mutatja be a település történetét a korai időktől napjainkig, majd jeles költőink hangján és nem kevésbé kiváló prózaíróink vallomásaival megkísérli körülírni a hely szellemét.
Ám mindez kevés Szigliget megismeréséhez. Ha tudni akarjuk, igazából milyen is ez a különös hely, oda kell utazni legalább néhány napra -otthon felejtve mindennapos gondjainkat, bajainkat.
Tartalom
Üdvözlet az olvasónak! (Balassa Balázs)
Szigliget - amiért szeretem (KelecsÉnyi LÁSZLÓ)
A hely szelleme
Szerelmey MlKLÓS: Szigligeti
Hunfalvy JÁNOS: Magyarország és Erdély képekben
Eötvös Károly: A világ legszebb vidéke
JÓkAI MÓR: A befagyott Balaton, az ölelkező várromok
Fehrentheil László: Szigligeti séták
Cs. Szabó László: Balatoni képeslapok
Zákonyi Ferenc: A szigligeti Óvár
CSORBA Csaba: „Mint öreg király fején korhadt koronája”
Szigligeti templomok (Kozák Károly nyomán)
Lipták GÁBOR: A szigligeti leányrablás
Tatay SÁNDOR: Rókarántó
Tóth János: Szigliget védelme
Őrsi Károly: Arborétum
Preisich GÁBOR: Szigliget arculatának változásai
Paál JÓZSEF: A szigligeti vár megújulása
Költők hangján
Radó György: Gázel-féle
Somlyó György: Prelúdium és fuga
VÉSZI Endre: Királyné Szoknyája
Pilinszky János: Novemberi elízium
Nemes Nagy Ágnes: (Négysoros)
Vas István: Badacsonyi ősz
Nagy László: Órás, verses BUÉK
Szécsi Margit: Nádvágók
Zelk Zoltán: Levél Szigligetről
Bihari Sándor: Nyarak
Grandpierre K. Endre: A szigligeti arborétum fái féljózan álomvetületben
Gergely Mihály: Nagy Lászlót idéző
Mészöly Dezső: Szigligeti ősz
Ágh István: írók háza
Orbán Ottó: A Szigligeti Alkotóház 8-as szobájára
Czigány György: Galsai sírjára
Várady Szabolcs: Téli episztola Szigligetről
Markó Béla: Szigligeti áhítat
A szellem helye
Koczogh Ákos: Az Alkotóház
Kolozsvári Grandpierre Emil: A hőskor
Galsai Pongrác: Kövér ember, ölében egy másik kövér emberrel
Harsányi Károly: Szigligeti vidámságok
Kelecsényi László: A címzett: Ottlik Géza
Galsai Pongrác: A Balaton „fölfedezése”
Erdődy JÁNOS: Négy évszak
Nemes Nagy Ágnes: A lila fa
Hubay Miklós: Lepke és toll
Örkény István: A megváltó
Tímár György: Szigligeti játékok
Zsámboki Zoltán: Bonyodalmak egy mosdókagyló körüil
Sumonyi ZOLTÁN: Egy (téli) nap története
Nagy László: Krónika-töredék
Szántó Piroska: Adósság
Ágh István: Szigliget-memoár
Kertész Imre: Gályanapló
Dékány Kálmán: Szigligeti elégia
Rayman Katalin: Szigligeti Alkotóház
Czigány Zoltán: Az chomka toron
BÉKÉS PÁL: Sűríí, sűrű, raf-raf-raff
Szántó Piroska: Az idei hó
Ágh István: A Fa halála
Bella István: Szigligeti fénykép
Oldalszám: 161
Kiadási év: 2005