
Nincs termék a kosárban!
A jelenkori délvidéki humánértelmiség tudatában van annak, hogy alkotói munkáját a tér és idő célkeresztjében valósíthatja meg. Európában, pontosabban a Kárpát-medence nagyfolyók által tagolt déli részében élünk s figyelmünk a Balkánra is irányul. Mindkét nagytájban az emberi értéket keressük. A történelmet faggatjuk.
Magyarok vagyunk (de más nyelveken is akarunk szólni). Szeretnénk, hogy jobban ismerjenek bennünket. Az idő, tizenegy évszázad ideköt bennünket, ehhez a „tájhazához". A történelem folyamán birodalmak omlottak össze és határok változtak meg. Nekünk ezeknek a függvényében kell értelmezni múltunkat és megtalálni polgárilag is sikeres jövőnket.
A helytörténeti kutatók is vallhatják azt a szép metaforába tömörített gondolatot: „Hajótöröttek vagyunk, akik a csillagokat nézzük, s a partot keressük, abban a hitben, hogy van part és a csillagok vezetnek" (Németh László).
Tartalom
Előszó
Kocsis Antal: Ocskay-levelek Topolyán!
Mészáros Piroska: A Hunyadiak szabadkai birtokai
Pecze Rózsa: Néhány gondolat a szerémségi középkori műemlékeink jelöléséről
Bálint Aranka: Egy régi gyógyászati könyvritkaság
Bárth János: A magyar Veprovác
Sövény Mihály: Adalék Madaras község újraépítéséhez
Balla Ferenc - Balla István: Bezdán falu mezővárossá nyilvánításának története
Nagygyörgy Zoltán: A Kárász család délvidéki építkezései
Lévai János: A csókái kastély és gazdái
Dukai Edit - Fehér Eszter: A topolyai Sarlós Boldogasszony-templom
Németh Ferenc: Bárány Ágoston - egy reneszánsz lélek a reformkori Torontálban (1798-1849)
Délvidéki S. Atilla: Elhallgatott negyvennyolcas rácjárásainkról
Cservenák Pál: A nagy szaladás éve Topolyán
Kórizs József - Sárközi Otília: Mária napja a bácsfeketehegyi naptárban
Szedlár Rudolf: Vajdasági útlevél 1850-ből
István Márta: A bánáti oroszlán jegyében (A Bohn család története)
Matuska Márton: Mit kell kutatnunk 1944/45 kapcsán?
Nagy Tibor: Topolyai hideg napok
Teleki Júlia: Kegyetlen emlékek
Berta Sándor: Pista és Jovó
Mojzes Antal: Államfők, hadvezérek, politikusok és egyházi méltóságok a bajmokiakkal
Pastyik Endre: Egy elfelejtett főiskoláról és ritka folyóiratáról
Balázs-Arth Valéria: A Délvidéki Magyar Képzőművészeti Lexikon helytörténeti vonatkozásai
Horváth József: Képes levelezőlapok
Mák Ferenc: A történeti gondolkodás megújulása
Szabó József: A Bácsország Vajdasági Honismereti Szemle újraszületése
Juhász András: A Kúlai Népkör Magyar Művelődési Központ
Préc István: Az én falum
Besnyi Károly: Jól égett a pipájuk
Lovra Éva: Art Neuveau versus high-tech
Táborosi László: A bácskai Tisza vidék sporttörténetének kezdetei
Weissenbeck József: íjászok - A bácsföldvári sport történetéből
Papp László: Szenvedésünk a vadászat
Balla Lajos: Előkészületek Oromhegyes jeles évfordulóira
Feljegyzés a Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság megalakítását Kezdeményező Bizottság üléséről
A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság Alapszabálya
A Vajdasági Helytörténeti Társaság Kalapis Zoltán-díj szabályzata
A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság Emlékérem-díj szabályzata
Bizottságok és tagjaik
Első rendes évi közgyűlés
Hét és fél + négy és fél hónap = egy év
Tisztelt Tagtárs!
A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság Oromhegyesen, 2009. november 7-én megtartott tanácskozásán elfogadott határozatok
A Vajdasági Magyar Helytörténeti Társaság (VMHT) tagjai
Oldalszám: 390
Kiadási év: 2010